Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

ADATTÁR - III. Emberi világ

asszony meg ült az ajtóval hátával. Egy szakajtóba morzsoltunk. Az öregember meg, Antal bátya, ott ült ahol az öreg, de ő nem így vót, hanem hátával vót az ajtó felé. Hát morzsolom a kukoricát, így lemorzsolom a csőt. Hajolok a másikra, esett a tekintésem az ablakra, s kérem szépen, nagyot zörgött a lavór a küszöbbe. Odatekintek, (férjének) Örzsi nénét ismerted, Antal bátya feleségét (Nem). Már akkor meg volt halva, ugye. Mintha azon a középső karikán lesett vóna be, oszt megint elment a másikra. Megint benézett ezen, a kukorica kiesett a kezemből. Mondja nekem ez a Mari néni: - Örzsikém, hát mi lett veled fijam? Megint. Antal bátya felugrott. Aszongya: - Hogy az íz rágja meg azt a piszkos kutyát! - aszongya, mennyire zörög itt a lavórba. Nem volt az udvaron semmi. Semmi se volt, mer ő kiment, de a kutyát nem látta. Hát a felesége nézett az ablakon. Ez elmúlott, kérem szépen. Mindég, nem szokta kisérni, (. . .) de akkor mondta, gyüjjön ki velem Mari néni a kapuhoz. Nem tudom, mondom én akkor, félek. Nem mondtam meg akkor nekik, hogy mi történt. Hanem megint másnap-e, vagy harmadnap éccaka, akibő kihalt a felesége, Antal bátyának, oda vót támasztva az istálló mellé a. . . nyoszolyát. Én kimentem, hát csak így laktunk keresztül az úton e,hát borzasztó pattog össze az izének az ódala e, az ágynak az ódala e. Mondom oszt Anti bátyámnak: - Antal bátya, az Úristen áldja meg, tegye mán onnan el, vagy tegye a tűzre, mondom;, mer Örzse néni verte össze az éccaka itt mondom, hogy én el akartam ájulni féttembe. Meg - mondom — akkor is — mondom - Örzsi néni nézett az ablakon, mikor kereste a kutyát. Elmondtam neki mindent, tőrül hegyre, hogy láttam, meg ahogy vót. El is tüzelte másnap az ágyat. Soha-soha nem lett több izé, halva. Soha." (9) 662 "Csík Antal nem olyan régen halt meg, emlékszem rá. Oszt fát vágott, igaz-e? Oszt rendszeresen éfélkor, éfél után mindig, mert ő már idős ember vót, lassú tempóba csinágatta agyújtóst. Közös udvarba laktak a cigányok átellenbe, azok meg min, mindig hallották. No oszt ők, vettek olyan bátorságot maguknak, hogy lámpát gyútottak; kis fáskamra-szerűség vót, az ablakon bevilágítottak, semmit nem hallottak. Mikor elmentek onnan, újból csinálta agyújtóst. No, ez így déli időbe vót, jó hideg vót.