Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

ADATTÁR - III. Emberi világ

ültünk, egymásnak a lábát | me'rrúgjuk. Túrós lepény vót, soha nem felejtem el, még máma is eszembe van. Elveszem az egyik túrós darabot, beleharapok, nem szakad el! Betettem a zsebbe. Rúg még. A cimborámnak a lábát mellököm, nemsokára ő is méllöki az enyémet. No hát osztan mink beleharaptunk ebbe kalácsokba, hát, de nem szakadt el. Hát beraktuk mink a zsebbe az egészet. No, elbúcsúztunk oszténg a lányoktól. Mondja a lány, hogy: - Mikor gyüttök még? Mondom: - Majd vasárnap, vágy másik héten, majd elgyövünk megint. Sanyinak az anyja meg, Imerká néni, hát mentünk az úton, nevettünk mán, ottëng a házuk előtt. Szegény Imerka néni, nyúgdjon.. . - De ízesek, aszongya, mi nevettek? Mondom: - Gyújtsa mëg mán a lámpát, hoztunk valamit! Hát ugye még abba az időbe még csak petróleumos lámpa vót minden felé. Meggyútsá osztan a petróleumos lámpát, bemenünk. Kirakjuk a kalácsot, Sanyi is még én is é. - Oszt most mán mé'nnézzük! Hát az mind teli volt szőrvei! Hát azt gondoltak, hogy majd mink olyan marhák leszünk, hogy majd mink a szőrös kalácsot megesszük, oszt minkët mërrontànàk. (nevet)" (18) "Őneki lánykorában vót egy szeretője, de nem hagyták neki elvennyi. Mer az apjának lova vót és a lófarkáho kötte őket, hogy inkább dögöljön meg mint ahho a szeretőjihe férjhez adja, úgyhogy Losoncig hajtatott az apja, úgyhogy Losoncig huzattá a lófarkán a lányát, meg haza. Ez tökéletesen igaz vót, ez nem boszorkányság. Hogy hagyja az első sze- vagy akit szeret. Hát jó. Nem is lehetett nyéki hozzámenni; hanem, de hozzáment. Dehogynem. Azt mondom, hogy Kocsis Janóhoz ment. No oszt ő elment akit az apjáék akartak neki. Megesküdtek. Elgyött az este, a menyasszony meg a vőlegény. .. Nemigaz! A menyasszony elszökött. Itt van átellenbe, egy rét, azon nagyon sok fűzfabokor vót. Füzfabokor vót. És kérem szépen, ő lehúzódott a fűzfabokor alá, de azon a réten akkor még sok fűzfa vót. Ő odavárta a régi szeretőjét. Ment is a régi szeretője, oda. De minden bokorba beleütött az istennyila csak abba az egybe nem, amelikbe ők vótak. No. És mikor ő hazagyött, akkor őtet a vőlegény mindenütt kereste." (9)