Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A szállitóeszköz

adatokkal bizonyított ill. bizonyítható tétel. A korai századok — főképpen hadihajózást kiszolgáló - hajóépitésével kapcsolatban legfeljebb szerény méretű hajóépítésről, s kisebb magyarországi hajóépítő telepekről, de semmiképpen sem magyar hajóépítő mesterekről beszélhetünk. Az természetesen feltételezhető, hogy folyóparti településeinkben, városainkban kisebb-nagyobb hajókat építettek. E hajóépités azonban aligha kapcsolódott egy elkülönült, önálló magyar hajóács réteghez, sokkal inkább a molnárokhoz. E feltételezésünket alátámasztóan utalunk arra, hogy a molnárok a középkorban mindenfajta famunkához értettek: "a faragó- vagy bárdosmolnárok a különféle malmok készítésével foglalkozván, mindahhoz érteniök kellett a mi az ács-, a hajóépítő-, az asztalos- és a kerekesmesterség „132 körébe vágott. " A folyó mellett laktak, s igy juthattak a viziutakon leusztatott faanyaghoz és ebből a helyzetükből adódott, hogy vizijármüveket is építhettek. Logikus a következtetés, hogy a hidakat és hajómalmokat épitő molnáraink — mint ahogy arra a korabeli feljegyzések utalnak — a hajók csinálásához is értettek. A külön, s csak hajóépítő mestereket foglalkoztató magyar hajóépítő ipar korai történeti rétegében — feltehetően az udvar mediterrán kapcsolatainak következtében — jelentős olasz hatás mutatható ki: "Történeti forrásaink minduntalan megemlékeznek Győrben, 133 Komáromban, Vácott és Budán települt olasz hajóácsokról. " Itt emiitjük meg, hogy nemcsak a magyarországi dunamenti városok nem rendelkeztek belföldi hajóépítő mesterekkel, és szorultak olasz mesterek alkalmazására, hanem még a XVI-XVII. századi Bécs sem, mely pedig igen kiterjedt kereskedelemmel és népes hajós kompániákkal rendelkezett: "1528 szept. 4-én jelentik, hogy a Bécsben levő hajók javítására hozzáértő mestereket kell hozatni,