Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Vontatás állati erővel

hoztak magukkal, igy hát amikor csak tehették, legeltettek. ... A hajósok főztek a hajón a vontatóknak is. Hazulról csak a száraz rántást hozták magukkal. . . . Estére, ha éjszaka nem mentek, megitattak és kiengedték legelni a jószágot, napkeltéig. Akkor indultak tovább. Az emberek jó időben kint aludtak a parti füvön, rossz időben behúzódtak a hajóra. Csak a szegény jószág ázott-fázott odakint. • . . . . . Vihar — erős szélben meg már egyáltalán nem is tudtak menni. A partmentén vesztegeltek napokig, amig megjavult az idő. Az állatokat közeli falvakba hajtották, istállóba kötötték, az emberek meg kocsmáztak. Ha alszél fujt . . . vizmentibe is vontatni kellett a hajókat, mert a szél könnyen partra nyomta. Nem kellett kormányozni ilyenkor. Az üresen hazafelé tartó vontatókat megfogadták a kormányosok és egy kis zsebpénzért hazáig elhúzták őket. Errül a pizrül nem tudtak otthun, oszt a föcskefészekbe dugtuk, hogy meg ne találják. " — foglalja össze ill. idézi adatközlője szavait 422 Timaffy László. A lovas hajó vontatók munkarendje általánosan igen feszitett volt, egész nap haladtak, vontattak, megállásaik, pihenéseik a szükségszerű étkezésekhez kapcsolódtak. Igy volt ez a Szentendre sziget vontatóinál is: "Hosszabb utvonalakon a Dunaparton sürün található kocsmáknál kötöttek ki a hajók. A vontatók maguk gondoskodtak saját élelmükről és a lovakról is. Ezért rendszerint ott álltak meg, ahol a vályújuk volt. Előfordult, hogy a vontató vitt magával lóvályut, de többnyire a kocsmáros csinált nekik deszkából és azt eltette. Ugyanabból a vályúból nem ettek más lovai. A vontatók étkezése a munkához igazodott, akárcsak a hajósoké. Ha sietni kellett vagy kedvező volt az időjárás, gyakran vontatás közben ettek. Fontosabb étkezésük az ebéd és a vacsora volt. Gyakran a hajósokkal együtt főztek a gulibában, vagy