Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A hajtási technika

lés után a vontatók ismét ráfogtak a hajóra és tovább folytatták a vontatást pihenő nélkül az esti besötétedésig. Általában ott éjszakáztak, ahol rájuk esteledett, de ha tehették, ugy osztották be útjukat, hogy a sötétedés egy-egy partmenti kocsma közelében érje őket. Általános szokás szerint éjjel nem vontattak, csak nagyon ritkán, sürgős fuvarnál, de akkor is csak a hold világánál. Szót kell itt ejtenünk a vontatás vizén lévő akadályairól is. Pontosabban a vizben és a vizén lévőkről. A hajóvontató utak karbantartásáról szóló intézkedések csaknem minden esetbeji kiterjedtek a folyómedrek tisztítására is. A medrek ugyanis rendkívül elhanyagolt állapotban voltak. Szálfák, tuskók, rönkök gátolták ill. akadályozták a vizén haladó hajó útját. 3

^/

a A hajóvontatás igen jelentős akadályai lehettek az un. hajómalmok ill. hajósmalmok. Évszázadokkal ezelőtt átalános gyakorlat szerint a vizimalmokat erős kötelekkel partmenti fákhoz vagy földbe vert karókhoz rögzitették, kötötték ki. A nagyobb települések, folyómenti városok körzetében, különösen a folyóknak arra alkalmas szakaszain szinte egymás mellett sorakoztak, olykor igen nagy számban e malmok a folyami közlekedést: ereszkedést, vontatást 357/b egyaránt zavarva. A hajómalmok kötélen való tartását rendelkezések, törvények tilalmazták, de kevés eredménnyel. Erről tanúskodik a Helytartó Tanácsnak 1845-ben Szeged város tanácsához intézett leirata, melyet azért is tanulságos idéznünk, mert abban a vontatás még egy akadályáról szó esik: nevezetesen a partot szabdaló csatornákról: "A Tiszának Vásárhelyi Pál hajózási felügyelő által mult évben véghezvitt beutazása felől tett hivatalos jelentésből kitetszvén: hogy az e folyón való hajózás főképp a vizimalmok által, melyek vagy kötéllel a parthoz kapcsolták, vagy a hajóutat elakasztják, vagy a