Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A hajtási technika

Kurtulyás ladikkal (a Duna ausztriai szakaszáról) - E. Neweklowsky nyomán Az igy beosztott hajtók általában gyalogosan kisérték az állatokat, de veszélyes útszakaszon vagy ahol pl. úsztatni is kellett, ló349 hátról végezték feladatukat. A vezérlő mellett, ha ez tapasztalt, ügyes és jól betanitott volt, kisérőnek fiatal gyerek is megfelelt. A deszki vontatókról tudjuk: ". . .fiúgyermeküket 12-13 éves korában már elvitték magukkal, hogy szokják és tanulják a munkát. A gyerek apjával hajtotta a lovakat, majd azt a feladatot kapta, hogy a prednyákot vezesse, mint rajder. Igy a fiuk legénykorukra már * 350 elsajátították a vontatás minden fortélyát. " Hosszabb uton a hajtók természetesen váltották egymást. Nehéz időben, esős, szeles őszi napokon a kényelmesebb, öregebb kocsisok inkább a hajón heverésztek, pihentek vagy aludtak, s mint arról B e t k o w s k i Jenő tudósit: rávették egyik másik fiatal hajóst, hogy helyettük váltsák fel a megfáradt hajtókát: "Eridj már 351 helyettem, he! Fizetek egy féllitert. " Csakúgy, mint az ereszkedésnél, a vontatás folyamata alatt is kiemelkedő szerepe volt a kormányosnak. Természetesen más volt a teendő, s ha lehet még nehezebb volt a feladata. A kormányosnak alaposan ismernie kellett a hajóút minden szakaszát. Nemcsak a folyó fenékviszonyainak és a viznyomásnak legelőnyösebb kihasználásához kellett értenie, hanem tudnia kellett, hogy mikor kell változtatni a vontatás oldalát. A vontató egység legmegfelelőbb