Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

Beszélgetés Fóri Tamással (sz. 1900.) Milota, 1976. szeptember Ezerkilencszázban születtem. Január harmadikán. Akkor felnevelt az édesapám egészen kilencszáztizennyolcig. Mert tizennyolcba besoroztak január másodikán. Gyarmaton besoroztak katonának. Már februárba el is vittek. Katonának. A májusi... izére vittek, Jászberénybe. A májusi offenzára már le is vittek a frontra, az olasz frontra. No, ott vótunk egész végezetig, amig meg nem szűnt a háború. Onnét aztán hazakerütünk. Hát mikor hazakerültem, meg is nősültem. A másik esztendőn, tizenkilenc október. . . nem tudom mán, hányadikán pontosan. Tizenkilenc-e vagy huszadikán. Ezen a napokon. Megnősültem. (Akkor még a szülei éltek?) Hogyne, mind a kettő, az anyám is, az apám is. Vót nekünk itt egy - mert apám akkor a községházába lakott, mint kisbiró, levélhordó, dobos volt. En pedeglen, nekünk egy házunk volt, egy szalmás kis házunk, ott van még a nagy iskola mellett, de, már azt eladták a muzeomnak, mert a rokonok megvették tüllem. Abba költöztem bele a feleségemmel. Abba laktam, abba a kis szalmás házba, tizenegy esztendeig. Született nekünk kilenc gyermek. Azt felneveltem. Azt a kilenc gyermeket. Én nem mentem cselédnek, nekifogtam inkább borbéskodni. A faluban nem volt borbély. Hozattam magamnak a Párizsi Nagyáruházbul gépet. Borotvát. Két gépet meg két borotvát. Nekifogtam, mert kértek, hogy hát. . . hajvágni tudtam igy az ollóval, de gépem nem vót. (Honnan tanulta?) Sehunnat. Csak én áztat. . . nekifogtam ugy, legénykoromban egymásnak vágtuk a haját az ollóval. Na, hát egy kicsit sejtettem mán hozzá. Hát mikor olyan rossz esztendő volt a harmincas évekbe, én: nem megyek cselédnek. Mindenki ment cselédnek! Akinek mán két gyermeke volt. Nem birta tartani. Én nem mentem. Mondom, hozattam a Párizsi Nagyáruházbul beretvát, gépet, nekifogtam az egész községet nyirni. Ugy is vöt: megtudták, hogy most már van gépem, az egész község járt hozzám. Tiz kila buzaér nyirtam. Esztendeig! Egy embert. Tizenöt kilát fizetett, akit beretváltam is. Hát ugyan nem nagy érték volt, esztendeig nyirni meg beretválni tizenöt kila buzáér. Tehát én kaptam tiznehét mázsa, tizennyolcig a faluba. Egy cseléd kapott tizenkét mázsa búzát. Én felneveltem gondtalanul az én gyermekemet, a kilenc púját, akkor volt itt egy... ahol most a téeszcsé van, ott vót egy uraság, tekintetes urnák hittak, az nagyon szeretett. Mert azt