Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

Feleség: Nem volt az apjának földje, és hát kellett a kereset. O volt maga fiu. Az apám is ilyen napszámos volt. (O is kiment Amerikába?) Nem ment az! Apaállat gondozd volt, aztán meg hogy hijják, postás. Csak lánytestvérem volt, a fiútestvérem az elhalt a harctéren. . . Tizenhárom, tizennégy éves lehettem, csak hát olyan ugrálós kis gyerekember, szerettek hát nagyon. . . Vezettem az ökröt is, hasznomat vették. Majd mikor már kezembe adták a gyeplőt, hogy hajtsam, pedig azt mondták, hogy ó, hiszen a kapun mégy ki! A kapu fölött! De kihajtottam. Feleség: Negyvennégybe itt voltak a katonák. Három üteg. Az embereket meg elvitték a háborúba. Osztán mi ember se volt a faluba, csak az öregek. Mi meg pont akkor csináltuk ezt a házat, elrontottuk azt a rossz kis szalmás házat, jaj, mondom, hát megpróbáljuk hivni ezeket a katonákat. Nem birtunk tovább benne lakni. Feleség: Beszélek én az ezredessel! Hát oszt azt mondja az ezredes: jó van, mamám, azt mondja, kaja legyen jó, aztán jól van. . . Egyszer már megsokallotta, mert mind idejött, itt avval a kis cifra pálcikájával... Asszonkám, mit főzöget maga ezeknek a fiuknak, mindig csak a házat csinálni jönnének; szegény özvegyasszonyok, oda van az uruk katonának, ezek meg nem mennek kapálni, kaszálni, csak: megyünk a házhoz, a házat kell felépiteni. . . Tél jött, István király nap után bontottuk el, oszt a tél jött. . . Az eső is mindig. . . Alig tudtuk lopogatni a napot, úgyhogy hát délig jó idő volt, megebédeltek, kifőztem a sokmindent, estig aztán már nem tudtak dolgozni semmit. Volt, hogy szárközépig érő viz volt bent. Osztán másnap reggel megint kellett főznöm. Hiába jóllaktak délben, arról nem tehettek, hogy térdig ért a sár a lakásban, ahogy rakták a falat, nem téglából rakták, hanem vályogbul, osztán elmentek már haza akkor. Megköszönték, azt elmentek. . . Újból kellett nekem főzni. . . Akkor osztán közben, mig kifőztem nekik az ebédet, enniök adtam, kimentem a száraz paszujt szedni, babot szedni, hazaértem, nekiláttam a vacsorát késziteni a sok embernek... Aztán már két órakor felkeltem főzni, hogy legyen a katonáknak mit enni, hogy panasz ne legyen. Magam, semmi segitség nem volt. Hogy minél előbb menjen fel a fal ugye, mert István király napja után már mindig csak az eső jött, hogy már egy kis helységbe be tudjunk költözni. Október derekára tudtunk behúzódni a konyhába. . .