Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

minek kérdezik, hogy kinek mennyi földje van. Hát az egyik azt mondta, hogy azért kell bediktálni, mert több adót vetnek rá. A másik azt mondta, tagositás lesz. Hát aztán, ne diktálják be a földet mindet, mert sok adó lesz. Hát aztán az ő édesapja nem diktálta be a földjét, csak a felét. Huszonnégy holdat diktált be. Na most volt három gyermeke, nagyapám, meg még három, még két másik lány volt, hát nyolc hold jutott egynek-egynek. Igy szétment, mert annyit mértek ki, tagositás volt, csakugyan és amennyit bediktált, annyit mértek ki. De nemcsak ők voltak igy hanem többen... Hát ott volt nyolc hold földje nagyapámnak, megnősült, nagyanyámnak már annyi se volt, akkor már édesapámék megint voltak testvérek négyen, már ugy nem jutott csak két hold. Igy ment el a föld, aztán. . . Ha aztán tudott hozzá szerezni valaki, akkor egy kicsit szaporodott, de aki nem tudott, hát az... Vagy ha esetleg ugy nősült, hogy... De hát az ritka volt, mert abba a régi időbe ugy nézték, hogyha annak a másiknak csak egy kicsivel volt több, hát akkor se vehette el, vagy se hozzá nem mehetett. Hiába szerette vón, vagy el is vette vón, de nem lehetett. Nem engedték.