Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

kétvégü volt - oda ment abba lakni, mer itt a zsidó lakott, ki vót adva, a két bátyja kiadta árendába. Odament a kisvégibe lakni édesapám, meg édesanyám. Egyszer azt mondja neki, a bátyjának, Bálint bátyámnak, hogy egy fedél alatt laktak. Mert annak a teleknek a fele Bálint bátyámé volt, fele meg édesapámé. Őrá szállott, mikor meghótt nagyapám. Na, azt mondja édesapám Bálint bátyámnak, hogy hallod! Nekünk miért kell itt nyomorogni együtt, aszongya, ezen az udvaron, hogy itt legyünk mind a ketten? Hát ott van, a zsidónak felmondunk, osztán, aszongya, az a telek az apámé volt, vagy maga megyén oda, vagy én megyek ide, oszt akkor nem leszünk együtt, egy udvaron. Hahaa, azt mondta Bálint bátyám, ammán nem a miénk, se nem a tiéd! Azt mán - aszongya - eladtuk, a vén Béni zsidó megvette. Hát nekem nem adtak egy fillért se - azt mondja édesapám. Hát haladj a zsidóhoz! Eljött a zsidóhoz; leitta a két bátyja! Addig ivott hitelbe, mig csak a teleket, ezt a teleket a zsidó magának általiratta. Mert már annyi volt az érték, hogy meg is tudta érte venni. Leszámolta. Hát azt mondta a vén Béni zsidó édesapámnak; Tamás öcsém, ez mán az enyém! Ehhez mán senkinek semmi köze. Most mikor a zsidót innen elvitték, az utókorát annak a vén Béni zsidónak, elhurcolták, akKOr én jelentkeztem erre a telekre, hogy megveszem. Meg is vettem. Negyvenezer forinter. Tehát áztat odaattam nekijek, az unokatestvéremnek. . . - ez sok élet volna, mert a testvérem meg... a pujájának a nevére is ment volna, még ma sincsen róla letörölve, hát én avval nem izélek. Megvettem eztet, ez átment a nevemre. Ki kellett fizetni legelsőbe tizezer forintot, negy részit, mert negyvenezer forintér adta. Evvel is ugy voltam, hogy hát volt itt egy Turján Ica, aki itt a tanácsnál titkárnő, az rámhuzta. Mert megállapétották, kiküldték, hogy mennyit ér ez a telek. Mán nem igy nézett ki, mikor elhúzták a zsidókat, mert jég jött utána, más esztendőn, minden ablakot szerteszéjjel vert. Cserepeket leverte rulla, a házrul, mikor elvitték a zsidókat, más esztendőn. Hát aztán az államnak hát benyújtottam, hogy hán én megveszem, oszt akkor felértékelték. Nyir"gyh? "^TI'I , az ÓDitcszeti bizottságiul kijött két ember. Harmincegyezer forintra becsülték. Bele is egyezett Nyíregyházán a pénzügyi igazgatóság, hogy elég érte. Ez meg nem egyezett bele, ez a fejércseléd, ez a titkár. Rámhuzott kilencezer forintot, hogy negyvenezer forintér adja. Mert a tanácsnak volt általadva az ilyen elhagyatott telek. Hát még megén ugy rám csinálta, hogy két nap alatt - azt mondta - ki kell fizetni negyed részit. Ha nem fizetem, van rá vevő, adja másnak. Hát tudtam én áztat,