Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 24. évfolyam (Budapest, 1981)

KOVÁCSY TIBOR: Paraszti gazdálkodás

(Mi volt az, amiből gyarapodni tudtak, amiből pénz lett?) Majd legjobban a takarmány, amig cseh világ volt, oda hordtuk a takarmányt. . . Meg a krumplit. Egész harmincnyolcig, amig a csehek voltak. . . Hát harmincnyolc után, még akkor is elég jól ment, a Felvidéken az ilyen dolgok. . . (Nagy családja volt?) Nem, egy lányom volt, vagyis kettő, de az egyik elhalt, 29-be lett ez a lányom, amikor Móricz Zsiga bácsinak az Ün­nepsége volt Tiszacsécsén, a Móricz lányok hordozták, elvitték a feleségemtől a kislányt, majd pár óra múlva találkoztak ve­le. . . Kis Móricz, kis Móricz, igy vitték a lányomat. (Magának kiterjedt rokonsága van ebben a faluban?) Nincs. Apámról van egy unokatestvérem. . . (Kivel dolgoztak össze? Például az aratást hogy csinálták?) Hát fogadtunk embereket. Magunk is arattunk, meg részes­aratót is fogadtunk. Már amikor felszabadultunk 38 után, akkor a felvidéki ruszinok jöttek. (Hány idegent kellett felfogadni?) Hát aratőnk mikor mennyi volt. .. Hát amig cseh világ volt, amig jöttek a felvidékiek, addig mi is arattunk, egy-két-három­négy emberünk mindig volt. De aztán az oroszok jöttek. Hatan voltak mindig, három nő, három férfi... (És más munkára...) Hát társaságba jött. Ha kellett, hát napszámba kapált, vagy mást, amit kellett. Akinek nem volt földje. (A bérelt föld kié volt?) A tiszabecsi egyházé. (A gyarapodás hogy nézett ki: egyre több földet béreltek, vagy vettek is ?) Hát bérbe vettünk egy pár hold földet még. .. De mikor ötvenkettöbe a téesz bejött, akkor már nem lehetett. .. (De amig lehetett, mennyi földjük volt?) Hát ez a nyolc és fél hold.. . Ahhoz nem vettünk hozzá, azután vettünk vagy hat vékás. .. t. (És amikor bejött a téesz?) Hát nekünk jó Volt. Bent voltunk a téeszbe, mert két téesz volt, a Kossuth, amiben mi voltunk, meg az Uj Élet... Nekünk nagyon jó volt. Voltunk negyvenen együtt, mindnek volt hozzá va­ló kis birtoka is, jól ment... ötvenháromban még végigcsináltuk az évet. Aztán meg megint, hát öt holdam volt, gazdálkodtam, egész jő kis dohányt termeltem, meg passulyt termeltem... Bú­zánk volt... Még a jelenlegi elnökünk is volt nálam busát horda* ni! é3

Next

/
Oldalképek
Tartalom