Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 24. évfolyam (Budapest, 1981)

KOVÁCSY TIBOR: Paraszti gazdálkodás

(Miért, azoknak kellemetlenségük lett?) Hát lett kellemetlenség. Hát mi kiléptünk, de ezalatt a két hét alatt aztán már megtörtént, hogy a földet is kiadták, ki lett nekem is mérvei a föld, nem. . . még akkor nem adták ki a földet. Hanem már előre tudva volt, ugyi, nekem ennyi földem van, a téesztül - mert hát akkor sok adóssága volt a közösnek - rányomtak földterület után, kinek mennyi volt a földje, jó nagy öszszegeket, abbul az adósságbul, amivel terhelve volt a téesz, de hát nem jutott annyi földterület után. . . mán úgy magyarázzam ki. . . mondjuk nekem volt hat hold földem, kint amennyi adósságot nekem a hat hold földre kivetett a téesz. A bentmaradottra nem jutott annyi teher. Hát ezen rengeteg összeg volt. De már osztán mindján, persze, hogy nyomás alá vették, hát igy beszéljünk, őszintén, azt, aki hát utálta megfele ezt a közöst. Na hát azonnal kivetették, hogy ennyi húst, meg ezt, de meg a sok adó, még kézbe se vettük a birtokot. Hát én gondoltam egyet, pedig aztán én még Budapesthez is odajártam a minisztériumba ennek a végette. Hogy a tehert sokallottuk. Na hát küldöttségbe engem neveztek ki, innét az Uj Elet kilépők közül, a Kossuthból volt egy másik, ketten mentünk fel. Hát mi azért azt annyit csináltunk ott fent a minisztériumnál, hogy ami a téeszbül adósság ki lett vetve a földre, megért?, annak több mint a fele lecsökkent az adósságnak, leütötték. De már ez akkor történt, hogy én már bent is voltam viszont. Mikor már megkapták az engedményt az adósságbul. De hát én azért nem bántam meg, mert elég nehezen ment nekijek a sorsok, rossz területeken kapták ki a földjüket, a legsilányabb területeken, még meg azt a nagy volt a nyomás, husbeadás, minden, nagy volt az adóztatás, úgyhogy emésztődtek ők a magukéban annyit, mint én a közösbe. Mert a közösbe csak annyit kellett emésztődni, volt ott emésztődés, hogy, ami elmondtam, hogy milyen drága vezetők voltak, hogy itt bukdostak, meg ott bukdostak részegen. Hát fájt ez annak, aki jó lelkiismerettel dolgozott, hogy az olyanokat látni kellett. A kereset meg semmi se volt. Kaptam, azt mondja, egy munkaegységet egy napra, akkor még nem is nyolc órás volt, hanem reggeltül estig dolgoztunk ott is. Hát arra a munkaegységre azt mondhatom, az semmi nem volt. Úgyhogy alig tudtunk megélni. Ha az a kis háztáji föld nem lett volna, hogy avval a jószággal nem küszködtünk volna, mert abbul fejlesztettük a megélhetésünket. Mert abbul, amit ott kaptunk, az évi kenyerünk se lett volna meg, nemhogy a ruházat. Olyan szerencsétlenül ment itt a téesz. (És mikor állt aztán lábra a téesz? Vagy egyáltalán lábra állt?)