Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A második nemzedék

fekhelyén pihent. Idejártak a szomszédasszonyok, akiknek megmutatta a mellén látható vágásokat, s tekintetem sokszor találkozott a szenvedő arcával. Az utolsó hónapjaiban pedig csonttá aszalódott az arca, s akkor éreztem meg legelőször gyermekésszel, hogy nem sokáig lesz nekem szerető édesanyám. Sajnos, jó volt a sejtésem. Mi nagyobbak már fel tudtuk fogni, mit is jelentett nekünk az édesanya elvesztése. Ott álltunk a sirja körül, melybe egyúttal a nekünk járó szeretetet is beletemették. Halálával a családi tűzhely melege is kialudt számunkra. Hamarosan vándorbotot kellett ragadnom, miközben bőven nyilott alkalom arra, hogy az emberek szívtelenségét megismerjem. Elénk, eleven gyermeknek tartott minden ismerősöm. Nem is engedtem magamat szita alá tenni, s mindig irányitója voltam társaimnak a játékokban. Igaz, nekem korán befejeződtek a játékos, gondtalan gyermekévek, de ezekre még most is élénken emlékszem. Szép volt ez az időszak, bárcsak pár évig tartott. Természetesnek találtuk, hogy az egész nyarat mezitláb, meztéláb futkostuk végig, s jobb hijján a szederfákat mászkáltuk, ezeken legeltünk , mint a selyemhernyó. Alig vártuk, hogy megérjen a szeder, mert éhségünket csillapíthattuk vele. Anyám mégsem örült ennek, mert közben szakadt a nadrág, az ing, s a sötét gyümölcs a testünket is jól bemaszatolta. Esténként külön elfoglaltságot jelentett anyám számára a lemosdatásunk az itatóvályúban, de közben örült, mert nem nyafogtunk a vacsoráért. Amikor pedig szerét ejthettük, a játékokról sem feledkeztünk meg. A nyári időszak legkedvesebb elfoglaltságát a bilicke, a gombozás és a golyózás jelentette. A bilickót saját magunk faragtuk ki egy henger alakú fából úgy, hogy a két végét kihegyeztük. Az elkészített bilickót lehelyeztük a sima földre, majd a kezünkben lévő bottal a kihegyezett végére ütöttünk, mire a bilickó felpattant fél vagy egy méternyi magasságba, miközben a levegőben lévő bilickót meg kellett ütni. Az volt a cél, minél messzebbre kerüljön. Itt ismét ráütöttünk az előbbi módon. Ha nem sikerült tovább ütni, akkor a másik folytatta a bilickózást. A végén az lett a győztes, aki a legnagyobb távolságra juttatta el a bilickót. A gombozáshoz és a golyózáshoz szükséges kellék volt a gomb és a golyó, valamint a sima területen készített lyuk. Gombozáskor négy- öt lépésnyi távolságból dobni kellett a lyukra a gombot, mig a golyóval pedig guritottunk. Akinek