Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A harmadik nemzedék - A tormáspusztai uradalom cselédje

1926 - után veje: Skudlics András vette át, akinek idejében, főként a rossz irányitás miatt, a birtok gazdasági helyzete megingott, terméseredményei csökkentek, állatállománya leromlott. Ehhez járult hozzá a gazdasági válság, mely a bukás szélére sodorta a valamikor virágzó uradalmat. Ezek a megváltozott körülmények is igazolják, mennyire függött a cselédek sorsa az uraság gazdálkodni tudásától, valamint jóindulatától, az ehhez járuló fizetési készségtől. Pedig ebben a gazdaságban munkát vállaló cselédek életútja sem különbözött semmivel a büki uradalomba kerülőékétől. A tormáspusztaiak is megjárták a maguk vándorútját, s náluk is hosszú időbe került, mig valahol véglegesen letelepedhettek. Azt mondták abban az időben, a cselédeket a nyughatatlan vérük hajtja egyik helyről a másikra. Nem szeretnek egy helyen, a változásokat óhajtják. Kivánták ők is a nyugalmat, de a jobb utáni vágy hajtotta őket, mint a mesebeli hősöket, s a vágyuk keresése közben bizony nagyon sokszor csalódniok kellett. BUCSEK JÓZSEF életének legszebb éveit töltötte Tormáspusztán, s hogy milyen utat járt meg, mig idekerült, közben milyen csalódások érték, ezekről beszéljen ő maga. "A Veszprém-megyei Szentgál községben születtem, 1905. december 13-án. Nem izgatott sohasem a babonás szám, s nem ennek tulajdonítottam, hogy életemben elég sok esztendő hozott bajt, keserűséget. Édesapám a szentgáli uradalomban, mint kovács dolgozott. Nagyon jól emlékszem gyermekéveimre, amikor sokszor megfordultam a műhelyében, s nagy érdeklődéssel figyeltem a munkáját. Emlékszem arra a napra is, mikor elbúcsúzott tőlünk. A háborúba vitték, hogy többet ne térhessen vissza hozzánk, családjához. Csak a következő évek hányatottsága értette meg velem, mit jelentett apa nélkül felnőni. Öten maradtunk árván. A testvérek közül a legidősebb én voltam, apám halálakor alig tiz esztendős, a legfiatalabbik az egyetlen leány pedig alig nőtt ki a pólyából. Édesapám halála után hamarosan anyám legény testvérét küldte hozzánk a nagyapám, hogy legyen támaszunk az elhagyatottságunkban. Nemsokáig viselhette gondunkat, mert őt is elszólította a háború. A frontra kerülve, 6 sem jött többé haza, fiatalon áldozta fel életét. Ekkor az Acsádon, a Szegedy-féle uradalomban cselédként dolgozó nagyapa értünk jött Szentgálra, és maga mellé vet-