Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)
CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A harmadik nemzedék - Elég-e a részvét kifejezése?
nyugodnom, s még örültem is, hogy a sok bosszúságot okozó földtói, melyhez pedig 1945 után annyira ragaszkodtunk, végre megs zabadulhattam. Valamiből pedig élnem kellett. A még ép bal kezemmel kezdtem el dolgozni: horgoltam, lábtörlőket készitettem kukoricafosztásból. Jószivü családok hivtak el könyörületből házukhoz, ahol foltozgattam, stoppolgattam, amelyért élelmezést kaptam. Igy tengettem életemet, 1961-ig. Ekkor névlegesen felvettek TSz-tagnak. Mivel nem értem el az előirt korhatárt, nyugdijat nem kaphattam, dolgozni pedig nem tudtam. Hogy TSz-tag lehettem, havonta 37,50 Ft-ot fizettem a szövetkezetnek, melyet 14 hónapig teljesitettem. Ezt a fizetést örömmel csináltam, mert utána megkaptam az öregségi járulékot, amely abban az időben 260, - Ft-ot tett ki. Ettől az időtől kezdve nyugodtabb lett az életem. Ez a kevés összeg a kézimunkával szerzett pénzzel együtt biztosította a megélhetésemet. Ma ez a járulékom 468, - Ft-ra emelkedett. Eletemet megkönnyíti a községben megnyílt Öregek Napközi Otthona, melynek 1970. október 16-a óta tagja vagyok, s ingyenesen kapok itt élelmezést. A napjaim igy változatosabban telnek el a közösségben, s még szórakozásra, tanulásra is jut időnk. 1971. karácsonyára nagy öröm ért, kaptam egy járókocsit, mellyel most könnyen ki tudok mozdulni otthonomból. A háromezer forintot érő kocsinak csak 15 %-át fizettem ki, a többit az SZTK állotta. Hosszú, keserves esztendők harcai közben juthattam el a mostani nyugodtabb körülményekhez. Együtt élek a régi cselédlakásunkban unokanővéremmel, SARANG ANNÁ-val, úgy, ahogy valamikor szüleink éltek a közös konyhás lakásukban. Mindegyikünk külön szobában lakik, de a konyhánk, az közös. Csak annyi átalakítást végeztettünk, hogy a régi, rossz tűzhelyeket kidobattuk és helyükre mindegyikünk egy kis modern sparheltet tetetett be a régi helyére. A konyhán egyébként minden régi bútort meghagytunk, s azon a helyen állnak, ahol szüleink idejében. A szoba berendezésén sem változtattunk semmit. Minden bútor ott áll, ahol gyermekkorunkban. " Az Orbán-családban hűségesen megőrizték a mult eseményeit, emlékeit. Mária most is szeretettel ragaszkodik az "ősi" bútorokhoz, ezek közül különösen az asztal fi ás asztalról beszélt büszkén, mely szerinte Savanyó Jóska, a hires betyárvezér emlékét őrzi.