Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

ők a lánnyal suseráltak, Lőrincibe vót hejezve mint katona, ott tejjesitett szógálatot, ők levélbe egymásnak Írogattak, de nekem nem szóltak semmit. Hát eccer, küdd egy levelet, hogy ekkor és ekkor, az esküvőt tarcsák meg. Hát mondom a lánynak, hogy eszt még nem lehet, hát a lány irt a fijunak, hogy apám mit mondott, s a fiju szabaccságot kért s eljött oda hozzánk. Hát mongya a fiju, hogy mit akar, meg akarna nősülni. S mondom, hogy még maga is fijatal, s a lány is fijatal, gyermekgazda, leánygazdasszon, hát még nem illik! De aszonygya, hogy nincsen otthona, S ő meg akarna nősülni. Hát mondom a feleségemnek, hogy mit szóllasz te? ! Hát a fajtám. A perbáli, az elég ügyes fiju, de kérem, az a háztól elviszi, s nem érünk semmit vélle. Nekem pedig ez a lány a jobbkezem. Mondom, ennek se anyja, se apja, ha megkéri, hát a miénk lessz. Hát ugy is lessz. Kikéri a leánt, oda is igéjrük, de ugy akarták, hogy októberbe legyen meg az esküvő. A leánnal meg beszélték, amit ők akartak, nekem nem montak semmit. Eccer újra kapok egy levelet, kapunk egy levelet, hogy a vendégeket hivjuk meg, s ekkorra ő eljön esküvőre. Mondom a lánynak, hogy vedd a pappirt s irjad amit én diktálok. Mondom, írd meg, hogy én csoportba vagyok, nekem most erre a célra pénzem nincs. Mondom, hogy maga két hónapig fizetést nem kap, mit tud csinálni? ! Hát erre a fiju megrettent, s kért szabaccságot s eljött. Hát aszonygya, hogy hát nem akarjuk a lányt adni

9 Mondom, én akarom, de nem akkor, amikor maga akarja, hanem mikor én akarom. Mondom egy házasságra, erre reja kell készülni. Me itt a legény részéről is nekem kellet kiálni s a leán részéről is nekem kellett kiállni. Nohát, mondom, tójjuk el az esküvöt tavaszig. Hát belenyugott. Megint más este odajön, s akkor kezd ott kényszeritteni, hogy legalább karácsonykor tarcsuk meg az esküvőt. Mondom, hát má mindegy né! Ha pokolba mentél, ördöggé kell vájj ! Hát tarcsuk meg. Hát el is határoztuk, megtartottuk az esküvőt, de én búsultam. A vendégeket meghívtuk, ahol ő szolgált Tökön, kétévig, az az ember nagyon szerette eszt a fijut, mert nagyon bízott benne, szorgalmas fiju vót, ezeket is meghittuk az esküvőre. Hát mondom neki, hogy hát akkor zenészt kell fogadni. Aszonygya zenészt ne fogaggyunk, me az es kiadás. Mondom, hát én nem a temetőbe kisérem. S az esküvőre zene kell! Na, hát beleeggyezett a fiju. Eljött az idő, hogy kellett menni eskünni, akkor aszt monta, hogy a zene ne kisérje. Mondom, akkor én eggy et se lépek. Menynyenek. Nálam nékül, meg tudnak e esküdni ! Hát belenyugott, hogy kisérjen a zene. Nahát, én szomorú vótam, me sohase tuggya az ember, hogy kivel köti el a szemvilágát. Hát búsultam, s aszmonta a gazdája, Küsmödi bácsi! ne busujjon, me én ennek a Sanyinak • •