Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

mindenünkkel átmehetünk. Akkor összevásároltam, ami egy házhoz kellett. Le egy téjáig, egy gyufáig. Mégcsak sót százötven kilót vittem át. Nahát élményünk a határra egy megrakott szekérrel, s a vámtiszt, hogy jobb kedve legyen, attam neki egy tyúkot, me má meg akart dögölni. Hát gondoltam, hogy az úgyse jő meg. Hát gondoltam, odaadom neki. Oda is attam, s nem is vizsgált. Átengedett. Átvittem Ecsedbe, újra visszamentem, me nekem ötöt kellett térni. Ötöt. Nohát újra visszamentem, s ott Fényen vót nekem lóhere kaszálva, széna kaszálva, ugy, hogy körülbelül vót nekem egy száz mázsa. Hát eszt elattam a román parancsnokságnak. Bementem Nagykárójba, felkínáltam a szénával, s röktön kaptak is réta, mennyit kérek érte? s montam. Elégahozza, hogy kaptam a szénájét akkor időbe, százezer lejt. Na! nincsen semmi baj. Szerre áthortam mindenfélét. Mán amikor kötöztünk, akkor az asszon sajnált, hogy elmegyünk. Siratott. Me, aszmonygya, ekkora házat nekem nem hagynak egyedül, s ki tuggya ide kiket raknak bele. Nfedehát mü gondoltuk, hogy nekünk jobb lessz, ha átmegyünk. De ekkorra a kormány mán Budapesten megalakult. Hát újra ott késünk, öthétig kellett késni Nagyecsedbe. Vártuk, amig vonatot kapunk. Hát feljöttünk újra Budapestre s Székányi, a földmüve lé s ügyi minisztérijomba miniszteri tanácsos vót, és osztán ez monta, hogy maguk mennyének vissza Bőrvejbe. Az apáccsági fődet aggyuk magoknak, bármi következzék onnét magukot senki meg nem mozdiccsa. Hát, ne! megvigasztalódunk, élményünk vissza, haza Ecsedbe, ahol összpontosultunk, hogy vártuk a vonatot. Öt hétig kellett várakozni, amig a. . . vonatot kaptunk. (!) Ott is dolgoztunk. Elmentem ki a népnek, hórtuk a vetésit haza, krumpliját, kukoricáját, evei fizettek, dohánt attak, levelesdohánt. Szóval, ugy,hogy mu ugy összeállítottuk magunkot, hogy eggy évnél továbbra is kitartás vót. Nahát eccer megjött a vonat, megérkezett. Felpakolunk a vonatra, s elindulunk, a vonat elindult, éccoka értünk be Mátészalkára. De, kérem, én eggy alacsonrámáju kocsiba vótam felpakolva, ugy hogy szerencsére a zsákok, ahogy föl vótak rakva, hát kötéllel átalkötöttem a kocsit, hogy az szilárdan ájjon. A kocsi összeütközést kapott és Mátészalkán, kérem az a: kocsinak az ódala ojan kapoccsal járt, hát e kiugrott kérem. S a zsákoknak egy része lehullott. Többi része ottmaratt. Elégahozza, hogy ha nem lett vóna átköve kötéllel, mi is a kocsi alá kerültünk vóna, me a zsákok tetejin ültünk. Nohát az állomásba a vonat megáll, dehát ekkor mán tutták, hogy karambol történt, hát másoké nemigen hullott le, hanem a mijenk. Hát jöttek vissza emberek, segítettek a zsákokat eléhordani, de legalább négy zsákom odaveszett. Ugye, valahol fejjebb esett el s addig amig érte mentünk ellopták ezek a vasuta-