Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

tanusitotta, hogy ö tűztől el nem járt, hogy a lónak a lába eltörött ez igaz, de hogy hogy törött el, eszt az ő tudomása szerint megállapítani nem lehet. Ekkor Márton Tamás aszt vallotta, hogy a lovakot ő atta nekem, és az egyik ló rugós. Aszt kérte a járásbiró, hogy maga monta Küsmödinek, mikor elatta, hogy vigyázzon, mert rugós a ló? Aszt monta, hogy nem montam. Pedig nem vót igaz. Erre ő meg is eskütt. Tehát egy tanú vallomására a biróság Ítéletet hozni nem tudott, mert két tanú kellett vóna. Aki látta aszt, hogy a Küsmödi lova a Gál Ignác lovát megrúgta. Újra tanukat adott fel, Gál Ignác, hazamentünk, három nap múlva Márton Tamásnak a lába eltörött. Mondom eggyik? Aszmonygya eggyik. Mondom, elég kár, hogy nem mind a kettő. Eszt a hamis eskü verte meg. Felmegyünk a harmadik tárgyalásra, de a biróság ekkor is Ítéletet hozni nem tudott. Mer:, lényegtelenek voltak a tanuk. Akkor a biróság arra az álláspontra hejezkedett, hogy szájjon ki komiszió a hejszinre. S állapiccsa meg, hogy ott Márton Tamás jogos vót e a lovat nyűgbe tenni, . . . nem: Gál Ignác jogos vót e a lovat nyűgbe tenni, vagy nem lett vóna szabad. Szájjon ki állatorvos, s a Küsmödi lovát nyóc-tiz darab ló közt csapják el. És a magaviseletit állapiccsa meg. Tehát ekközbe Gál Ignácnak más vagyona nem vót, vót két csikója, a csikókat eliratta Ivácson Isvánra. Hát eszt nekem egy szomszédember tudomásomra hoszta, hogy vigyázzak, me Gál Ignác a csikóit átirattá Ivácsonra, Iváncsonnak a^tulajdonába mentek. Hát egy kicsit gondolkoztam fölötte. Mert egy komiszió állott vóna: egy járásbiró, eggy irnok, két ügyvéd, és huszonötkilóméter távolságra autót kellett volna igénybe venni. Megint állatorvos szájjon ki Gyergyószentmiklósról, jöjjön Ditróba tizenháromkilóméter, ott a ló magaviseletét állapiccsa meg. Tehát gondolkoztam a pert ha megnyerem is, ezek a köccségek reám hárulnak, me Gál Ignácon nem lesz amit venni. Tehát a komisziót meg kell fizetni. Az enyim az ügyvéd aszt állitotta, hogy nem lett vóna szabad ott a lovát nyűgbe tegye, mer: a ló, a békóval megakatt egy csapba, s a ló elesett, esett egy kőre vagy egy csutakra s a lónak a lába igy törhetett el. S a ló fájdalmába nyivta el magát. Tehát akkor a Gál Ignác ügyvéggye meggondolkozott, és aszt monta hogy, Küsmödi! a kőccségeimet fizesse meg, s a pert szüntessük meg. Komiszió ne szájjon ki. A zenyim az ügyvéd tiltakozott, hogy nem vagyunk hajlandók a kőccségeit megfizetni, de én aszt kértem, hogy mennyi a doktor urnák a kőccsége. Aszmonygya ezerkétszáz lej. Hát gondoltam hogy, inkább megfizetem az ügyvédnek a kőcségeit, de Gál Ignác úgyse kap belőle. Tehát az ügyvédem pedig nyolcszáz lejbe került, tehát ez kétezer lej. Akkor aszt fogattam, hogy mindenkinek hátrahagyom, hogy semminélkül való emberrel egy útba ne indujjon el, mert nem tuggya, hogy mibe viszi bele.