Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

a feleségem küdött, hogy vásárojjon vagy .huszonnégydarab tojást. Tölle. A gyerek bement, s ahejett, hogy a botba ment vóna, az olá gyermekekkel összeveszett s a tojásokat mind hozzukverte. Ez igy vót! Nahát, várjuk a gyereket, nincsen. Elmentem érte, nem mert hazajönni a gyerek, elmentem érte, megtaláltam a gyereket, hazavittem. Eltelt egy hét, s a trágyát ki kellett takaritani az istállóból, s az istálló kicsi vót, me csak három darab állat fért benne. S montam a gyereknek, hogy befogom a lovakot a szekérbe, s menny el ide le, ebbe a vőgybe, megtalálsz ott here-pojvát, lucernapojvát. S abból rakj a szekér derekába, s hozz fel. S ezalatt én a trágyát kitakarittom. A gyermek elment le, de nagy hó vót, s a hóba belehajtott. Próbálta, hogy méik ló huz jobban. Ugy belehajtott a gyerek, hogy a lovak má tovább nem tuttak menni, hasukig ért a hó. Hát a vincellér kiment, sa... nyomot nyomott a lovaknak, s kifogták a szekérből, s a lovakot elengette, de a gyerek. . . láttam, hogy jő a két ló szekér nélkül, gondoltam, hogy a gyerek a tussó ló mellett jő, hazajönnek a lovak, s nincs a gyerek. Mondom, hát evvel mivan? Hagyom a dolgomat, megfogom a lovakot, s vezetem lefelé, nézem, a nyomot, itt ment le a gyerek. Na oda menyek, s hát látom, a kocsi ott a hóba benne van. Hát a lovakot nem tuttam elévezetni, hogy befogjam hát nagy vót a hó, láncot köttem a szekér utójára s visszahuzattam a szekeret. Má most hol a gyerek? Látom a nyomát, hogy bement az istállóba, ott volt a vincellérnek egy istálója, látom, hogy a gyerek oda bement. Hát bemegyek, két tehén vót az istállóba, s nézem nincs a gyerek. Hát jövök ki, s eszembe hogy megnézem a jászojba. Nézem a jászojba ott sincs. Hát kiakartam jönni, s visszamenyek, s megint az izéket, mit meghagytak a tehenek, dobom el onnét, s hát alája bebújt, ott van a gyerek, megkaptam. Nahát, a gyereket hazavittem, ... s a gyerek megszökött. Dermesztő hideg vót, bement a góréba, s ott a kukoricaszár közt elbujt. Ugy, hogy nem tuttunk róla. Feleségem aszmonygya, hogy a gyermök biztosan megszökött, s valahol a farkasok megeszik, s én vagyok felelős rólla. Hát bejelentettem a körözésre. A zelőjáróságnál. Körözzék. Hát három nap múlva vincellérnek a fia meglátta, hogy a gyerek ott leskelődik. S mongyák nekem. R mondom, valahogy megkéne fogni a gyereket. Hát addig, s addig csalogatták, hogy a gyereket becsalták nálok, s akkor nekem hirt attak, bementem, s a gyereknek megfogtam a kézit, s hazavezettem. Na, nem nyúltam hozzá, me, mondom, hijába, még csak rosszabbat csinál az ember. A gyerekkel szépen bántunk, minden kedvit betötöttem, osztán következett tavasz, hogy a mezőre lehetett menni. Gyereket elkülttem a tehénnel őrizni, az őrmesterrel jó viszonyba vótam, s megengette, hogy