Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

hát, hát nem ingyen kell, pénzét. Mondom, hát ha pénzér kell kérem, piacon se drága, s vegyenek! Erre a másik három megfordult, s elment. S aszonygya a jegyző, hogy a többi előtt métt használ ijen kifejezést? Mondom hát a többi előtt kérdeztek. Mér nem kérdeztek külön. Kimegyek, s aszmonygya Plóc ügyvéd, hogy legalább husz kéne ijen. Aki megmonygya nekik a véleményt. Na elég a hozza, hogy osztán nem zavartak engemet. De a csendőrség szemügyre vett. Ugy, hogy másévbe, amikor a géppel kimentem, akkor kötöttek belém. Jöttek ki, vagy mentő szekrénbe hiányt kaptak, vagy ebbe, vagy abba, büntettek, hát ráuntam a gépre, s mondom, eladom. Elattam a cséplőgépet, s nekifogtam dolgozni. Nyáron dolgoztam mezei munkával, részibe. Csináltam szénát, télen mentem erdőlni, rönköt húzatni, igy telt az idő, apámtól se kaptam, feleségem után se kaptam, mer aszmonták az öregek, hogy tanujjátok meg megszerezni, s akkor majd meg tuggyátok tartani. S halálunk után, ami van, majd megkapjátok. Eggy alkalommal, meleg vót, az anyám csirkéi átjöttek a kotlóval, bementek a veteményes kertbe, ott csinálták az ők dolgokot, én benvoltam a szobába, hát hallom a feleségemet kint patvarkodni, hát kimenyek, hogy mire patvarkodik. Hát a kotlóba s a csirkébe kötött belé. Mondom, hát az nem tuggya, hogy nem szabad ide menni, haj esd el, s el van intézve. Nekem még csúful felelt, megmérgelőttem, s szájbatöröltem. Este vót. Estefelé. Hát ott vót egy kicsi gyerek, ott hattá a gyereket, s elment. Haza. Tehát ő nem ugy állitotta bé, hogy e hogy történt, hanem egész másképpen. Nahát nekünk vót nálunk egy leány, s aszmonygya, mán most mit csinál a gyerekkel Mondom semmit. Takarja fel. Feltakarja, s felveszem a gyereket, s elviszem fel. Nem mentem bé a szobába, hanem tornánc vót, s a tornánc kapuján bementem, s a küszöbbe az ajtó mellé letettem. A gyerek sirni kezdett, bent meghallották, kinyitták az ajtót, s a gyereket bevették. Én a házviginél az ablak alatt megállottam, hogy mit beszélnek. Aszmonygya az annya, né látod e nem bolond, hogy kinlóggyék vele. Nahát kérem, ugy egy óra múlva hazamenyek, s hát egy óra múlva jönn apósom, anyósom, s a feleségem. Hát apósomnak, anyósomnak széket adok, tessék üjjenek le. Aszmonygya, hát a feleséginek nem ad széket? Mondom, hát Ö tuggya a szokást, vészen magának. Hát anyósom patvarkodik, s mondom, nézze, ne űzze a dolgot, me itt én vagyok a gazda Kalapot én viselem, s az adót tőllem kérik! Ha nem teccik, mondom, hát elviheti. Aszonygya, hogy elviszi. Mondom tessék. Aszonygya apósom, hát hogy es történt a dolog? ! Elmondom neki, s mondom a lánnak, igy vót e? Aszonygya, igy vót. Hát aszonygya apósom, kisasszony, hát te eszt nem igy montad! Aszonygya, ha