Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)
megyek Bonyha felé. S ha kapunk, másnap reggelre, bemenyünk s ott a maroslódasi állomáson találkozunk. Én elmegyek Bonyhádra (!) s ott én kaptam száz véka kukoricát. Saját pénzemmel ki is fizettem, még akkor a magyar pénz vót forgalomba, még nem vót becserélve, s két fuvarral felrakattam, s bevittük a marosludasi állomásra. Marosludasi állomáson kivül vót egy deszkakerittés, s a kerittés (mérve) mellé a szekeret félre állitottam, hogy román katonák nehogy meglássák, hogy rakhassuk bé a raktárba. Bemenyek az állomásba, hogy találkozzak Gál Zsigával, Gál Zsiga viszszajött, de aszt hagyta hátra, hogy mongyák meg nekem, hogy ő Dicsőszentmártonba nem kapott, és felment Marosvásárhejre. Nála vót az engedéj, bementem a raktároshoz, s kértem, hogy né, vegye bé aszt a száz véka kukoricát a raktárba, mig én az engedéjt elhozom. S aszonygya ő aszt nem teheti meg, me őt a románok agyonverik. Hát nem vót amit csinájjak, kiosztottam a zsákoló asszonyoknak három korona haszonnal, ugy hogy a köccségem térüjön meg. Magamnak meghagytam egy zsák kukoricát, s aszt feltettem a vonatra. Hát éppen egy földim, ösmerősöm vót, a poggyászba a kezelő, hát aszt a zsák kukoricát felvette a poggyászba, oda magához, s aszt monta, hogy igy el tudom vinni. Hazamenyek Ditróba, de, még Marosvásárhejt késtem én is, Gál Zsigát meg nem találtam, ott Ambarus Jánosné, nem kapott kukoricát, me későn jött, hát nem tuttam neki adni. O hazament és elárult, a kösségelőjároságának, hogy én kukoricát vettem, s el is attam, hogy én kösség pénzin nyerészkedek. Hazamenyek Ditróba, s lejött a rendőrbiztos, ezer korona le vót téve a kredencre, s vót a padlásomon, körülbelül tizenöt-tizenhat véka kukorica, s aszt ő elvitette szekérrel, s a kredencről az ezer koronát is elvitte. És a kösség pénztárába betették. Felmegyek én a kösségházára, hogy beszéjjek a jegyzővel, hogy ez micsoda eljárás. Tehát ahejjett, hogy széket attak volna, a biró a fejembe akarta vágni a széket. Mondom, hogy ne próbájja meg, mert ennek következményei lesznek. Akkor kérem, eggy rendőrrel kivitetett a román komandóra, hogy ott verjenek meg. Ijjés Tamás az adószedő, aszt monta a jegyzőnek, hogy vigyázzanak, mit csinálnak, mert ez magyar ember, s a magyar egymással intézze el, s a román csöndörökkel aszt az embert ne veressék meg. Hát röktön kiszalasztottak egy küldöncöt, hogy jöjjünk vissza. Visszajöttünk, aszt monta a jegyző, hogy nem veretnek meg, de az lessz a büntetés, hogy semmi intézetbe részt nem vehetek. Két nap múlva haza került Gál Mátyás Zsiga, s akkor mán beigazolódott, hogy a pénz is nála volt, és az engedéj is nála volt. Tehát engedéj nélkül az árut Ludason fel nem vették. De megfosztottak engemet