Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

akik visszahozzák málhákot, s mi üres nyergekkel vágtába vissza Kamjonkára. Ekor neveztek el az oroszok minket veres ördögöknek. Hát, egy altábornaggyok fogságba esett, me osztán mi hátba szoritottuk, a lovasság, gyalog tűzharchoz s két tüz közzé vettük ugy, hogy sokan elestek, sok fogságba került. Egy altábornagy fogságba került, s aszonta, miénknek a tiszteknek, németül, mongyák uraim, a jappán háborúba is részt vettem, azok es kegyetlen emberek, de ezek a magyarok még kegyetlenebbek. S mongyák uraim az osztrák-magyarnak sok ijen vörös ördög katonája van? . . . Nahát ekkor, kérem lezajlott az a csata, de minket árulások értek, a papok harang jelzéssel árultak el minket, hogy hol járunk, minden. Hát egy papot lefogtak. S behozták az őrségre, éppen én vótam szolgálatba, őrszem, b íhoszták, s ott a tiszturak, ott vót az őrségen velünk a pap, hát egy dragoner kapitány németül beszélt vele, s eccer, hogy mit beszéltek, nem tuggyuk, csak elégahozza, hogy mellettem ült a pap, s reja lőtt, a pap felfordult mellettem, s aszonta, hogy vigyék ki. Az uton tul vót egy kontin, de onnan elmenekültek, s egy ojan méter magos léc kerités vót a kontin mellett, kivittük a papot, s a keritésbe krumpli vót ütetve. S oda bedobtuk. Éccaka vót. Reggel menyek ki, s hát nincsen ott a pap. Hát nincs ott. Elment. Magához jött, vagy kituggya, hogy... Mondom, ez is jól meglőtte. Hát ott vagyunk másnap tizórakorig. Hát ugy tizórakor mindenkinek adnak három deci rumot, három konzervet, hogy tartalékba legyen, és elindulunk. Megyünk Lemberg felé, mondom eisze má vége a háborúnak, menyünk hazafelé. Menyünk egy kilómetret, s hát térünk el jobbra. Hát egyik ezredet kivitték. . . minket kivittek a hegytetőre, a másik ezredet jobbra, hogy azok támaggyák ódáiba. Amikor kimentünk a hegytetőre, egyik ezred lóról szállott, pihent, a másik ezred készenlétbe, lovon vót. A tábornok ur kukkerral szemlélte a zellenséget, s hát egyszer aszt mongya, tiszturak hozzám ! Hát a tiszturak oda mennek a tábornok úrhoz, s hát hajjuk aggyá ki a parancsot, ez az ezred erre a rohamra, s ez erre a rohamra. Ki kell adni a legénységnek, hogy kegyelmet nem kell adni senkinek, hanem akit találnak, irgalmatlanul vágni kell. Nahát mi lóról vótunk szállva s hallottuk a rendeletet, felhúzom a lovat, s lóra ülünk s aszonygya a százados ur, hogy őrmester a terepkutatókat ossza be. Aszmonygya a zőrmester, Küsmödi és a Mezei terepkutatók! Kivágtunk a sorból s akkor Gyárfás főhadnagy ur vágtába oda ment a százados úrhoz s neki németül valamit beszélt. S aszonygya a százados ur, hogy Fehér őrmester hozzána! Oda megy az őrmester, s aszonygya, őrmester! ha észre veszem, hogy maga valamejik huszárral ellenséges viszonyba van, röktön keresztül lövöm, mind a kutyát. Megértette? ! Megértettem száza-