Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

főhadnagy ur, hogy minden udvarra ne lovagoljon bé mer valamejik padláson oroszok lesznek s lelövik. Hát mondom, mán nem ér a mi életünk egy fokhagymát. Hát elkezte kérdezni, hogy mért. S elbeszéltem, hogy hogy történt ez az eset, hogy vagyunk az őrmesterrel. Aszongya ne busujjanak, mert mig én élek, lesz gondom magukra. Elmentünk, Tarnapólra, s láttuk, hogy a túlsó oldalon nyóc lovas jön be, kukkerrel a főhadnagy ur nészte, hát kozákok. Ott vót valami csigojás füzes, s aszonta a főhadnagy ur, hogy ő kilencen ott maradnak, én és Radó Péter mennyünk elé, körülbelül hatvan-hetven lépésre van egy ucca, s abba az uccába ájjunk be. Egyik huszár lóról száll, s a másik lovon marad, s fogja a másikét a lovat. A másik az uccasarkon letérdepel és, ha jönnek elé, hát rájuk tüzel, hogy zav? t kelcsenek s akkor ők megrohamozzák. Beállunk abba az uccába aszongya Radó Péter, az én lovam nyugottabb s szájjak én le, s mondom, jó. Leszálltam a lóról, az uccasarkon vót egy fa, hogy valamikor a villám rácsapott, s ojan dáskákba vót szakadva. Letérdepeltem féltérdre! a csákómat letettem, hogy ha eléhajlok, ne láccoggyon ki, s a kozákok biztossan szemléltek münköt, hát itattak, s a hadnaggyok jött elé, eggyik kezébe vót a forgópisztoj, a másikba a bróving... nem, a másikba a kukker. Amikor vélem egy vonalba jött, rálőttem! Vékonyba találtam, a lóról leesett, a ló visszaszalatt. Ekkor vágtába jöttek elé a mijejink, hát próbálta a főhadnagy ur, hogy kötözzék be, de meghalt. Akkor visszamentünk Kamjonkára, bevonultunk, ahonhan kiindultunk. Mindeniknek attak egy félsajka sört és menázsit. Akkor elindultunk az orosz határ felé, a vonatcsapatunk ott maratt Kamjonkán. Mikor az orosz határra megérkesztünk, egy tanyába beálltunk, de nem vót más épüllet, egy nagy istálló. Egy nagy kazaj buza vót rakva, lóhere kaszálva, főtt a menázsi. Aszt monták a tiszturak, egy kis herét áthatunk a lovaknak, csak ne sokat. Akkor, kérem, a kozákok mutogatni keszték magokat, és a menázsi helyet readó vót. Röktön a lovakat felszorittani és lóra! Vót egy lucsos erdő, az ajja tiszta vót, egy nagy tábla zab, s abba végig mentünk. A zerdő ódaiának a túlsó felére kerültünk, ott kérem, jött a legelső éles. Négy ágyú felénk vót szegezve. Kardjelzés által hátraarcot csináltak, s visszakerültünk az erdőnek a másik oldalára, és hátba fogtuk a tüzérséget. Ahogy mentünk be, a lucsos erdőbe, kivont karddal, hát egy orosz tüzér egy lucsfa tövibe le vót kucorogva, meg vót ijedve. Mü kivont karddal mentünk, Krapkai Miháj el akarta vágni, s aszonta a Fiser főhadnagy, nem szabad! nem szabad! akkor aszt monta nekem, Gyárfás főhadnagy, hogy Küsmödi eszt a fogjot kisérje vissza Kamjonkára, a vonatcsapatnál aggyá át, de Kamjonka tizenhárom kilóméterre vót, én visszakísértem,