Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

aszt a leant, mejjiket nekem Boriska néném ajált, s eljöttek a táncba. Én táncrendező vótam s, mikor jött be, hát láttam, hogy egy gyönyörű teremtés. Nagyon szép leán! Hát az Anti nem tudott táncolni, csak a csárdást, éppe csárdást muzsikáltak, mikor a csárdásnak vége vót, akkor szünet vót, s a legények elmentek a kocsmába, de én nem mentem, mondom a muzsikásnak, huzz egy németest. A muzsikás kezdett muzsikálni egy németest s felvettem én aszt a lánt, kit nekem ajáltak, mondom, hát szerettem vóna én el szóllani magának, mondom de má lecsúsztam. Aszmonygya, nem késő, ha akarok, mer ő nem igen szereti aszt a legényt, erőltetik, hát nincs amit csinájjon. Ez vót vasárnap, én ekkor alkalmazva vótam egy faragottfa raktárba. A fuvarok horták az erdőről a faragottfát, és a fuvarokat átvenni. Este elmentem a raktároshoz s montam, hogy né, hónap nekem Remetén egy kicsit dolgom vóna, s aszonygya hát reggel az irodába füccsek be, Fülöp Álozsit aszonygya bizzam meg, amig én haza jövök, hogy ha fuvarok jönnek, vegye át. Felőtöztem innapiason és elmentem átal Boriska nénémhez. Boriska nénémnek montam, hogy már ősmerem a leánt, amejiket maga ajált, hát nagyon szép leán, s én elvenném. Fel is őtözött, - de havazott! ugy mindha tőtötték vóna. Felmentünk, három kilómetret, ahol laktak, szárközepig érő hóba törettünk fel. Ahogy fölmentünk, minnyá a lány húzta le a kabát, kipaHta, széket, leültettek hát röviden beszélgettünk s mondom, hogy én mér mentem, hogy én megkérném a lányokat. Aszonygya, hát egy kicsit késő, me má ki vannak hirdetve. Mondom, tudom. Aszonygya, a leán, Édesapám, én Bálinthoz menyek! ! Hát jó fiam. Mondom vagyont ne keressenek, itt vagyok engem nézzenek meg, s ideaggyák, elveszem, s ha nem aggyák, nincs semmi baj. Tehát, ideigérték, a lány kiment, még azon a nap s a papnál a hirdetést lefizette. No! Ekkor kérem, mü jelentkesztünk, be attuk a hirdetést, megnősültem ezerkilenccáztizenkét év február tizenkettődikén. Nagy lakodalom vót. Boldogok vótunk, de amejen szép vót, éppen gonosz vót. Ha a gyeplőt tágan engettem, akkor a fejem tetejin akart járni, ha rövidre fogtam, akkor elhagyott. Igy telt az idő két évig. Közbe elszegőttem Gyergyótőlgyesre gyorskocsi mellé, három nagy lóval kellett járjak, három óra alatt ditrói központtól, a ditrói állomástól a tölgyesi központig kellett hajtani. Jó fizetésem vót, száz korona havi fizetés, fa, lakás, világitás, s még száz korona borravaló került, ugy, hogy havonta kétszáz korona jött össze, s ez nagyot jelentett, abba az időbe. Ott voltam hat hónapig, akkor kitört Magyarország és Jugoszlávia között a háború. Ugy, hogy kihirdették az általános mozgósitást, nekünk haza kellett menni. Haza kötöztettem a feleségemet, hattam neki két fiatal