Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

kellett aggyon lovászt. Aszt monta az én századosomnak, hogy Te Olasz, aggy nekem egy ügyes embert, aki a versen futó lovamat kezejje. Aszonygya, én adok neked egy ügyes embert, csak ideges ember vagy, ha megsújtod, elmegy Kolozsvárra. Hát kiájtanak, Küsmödi! kimenyek s aszonygya, maga az az ember, akit megsujcsák, Kolozsvárra megyén? mondom, én vagyok százados ur. De aszonygya, el szokta végezni a dolgát? Aszonta az én századosom, hogy nagyon tiszta ember, erről én garantálok. Kimentem hozzá, nála egy évben még se állta meg a hejit, hat legénnyé is vót, de én megálltam a hejjemet. Ugy, hogy amikor leszereltem, odamentem elbúcsúzni, s aszmonygya, hogy nó fiam, én neked borravalót nem attam, mert tudom, hogy mint katona elpallod, ha nem itt van most száz korona, vidd haza, mutasd meg a szülőidnek, hogy mint katona ennyit kerestél. Megköszöntem. S elmentem haza. Odahaza mán négyen vótunk testvérek, a nagyobbik bátyámat már kitanítottuk, asztalosnak, szerszámot vettünk neki, tehát eggy lány testvérem vót, az apám aszonta, a lányt férhez viszik, tehát épiccsünk uj házat nektek ketten. Hát épitettünk es egy ötös szobáju házat, ugy számítottunk, hogy ketten a zöcsémmel mijénk lessz, ha a szüleink kihalnak. Nódehát, mán most meg kellene nősülni... Elhittak vőfénynek Remetére, egy nagybátyámnak a lánya ment férjhez, ott megösmerkettem egy remetei leánnal. S ugy vót számitva, hogy aszt el is veszem. Oda keztem járni vizitbe, s szívesen fogadott a lány, de a lánynak még egy remetei legény udvarólt, Embris Péter. Egy szombat öste átmentem vizitbe, de mikor én odaértem, akkor ott vót a remetei legény is, Embris Péter, megkérdeztem illemtudóan. Hát leültettek a kanapéra s a lány ült melléjem. Ez aszt jelentette, hogy inkább van vonzalma hozzám, mint a másikhoz. A másik megsértődött, összeszette magát, és elbúcsúzott tőllem is illemtudóan és elment. Valahol összekerültek ők négyen, s kiszemelték, hogy engemet mikor megyek, verjenek meg. Nálam vót egy forgópisztoj, mert akkori, időben szabad vót ijesmit tartani, engedéj nékül. Hát féltizenegy órakor készültem, hogy mennyek haza, vettem fel a nagykabátot, kintről, bé a szobába jól lehetett látni, látták, hogy én készülök, öltözők. Hát bejött egyik, Embris Péter a tornácba. S ott észrevettük a nyisatolást, a lánynak az apja erdőlni vót, az anyja ledőlt ugy felöltözve az ágyba, s szunnyadóit, hát aszmonygya a lány, várjon, had lássuk, hogy ki jön be; s mondom, valami kutya keresi a kevertet. Hát megy a lány, hogy nyiccsa meg az ajtót, Embris Péter megfogja a behuzót és béráncsa az ajtót. Aszmonygya a lány az annyának, hogy Embris Péter! A lánynak egy kinősült Báttya ugyanazon az udvaron lakott szembe az ök házokkal, hát az annya megnyitta az ablakot és