Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)
Csonka Mihály önéletrajza (részletek)
att. mikor megázott - nyolc tiz nap múlva, akkor jött a kiszedés meg mosás az iszaptól, kiteregetés száradni, mikor megszáradt: Kendertörés, tilolás, gerebenezés stb. volt, aki ezt télbe csinálta, mi nyáron elintéztük napszámosai a törést, a többi munkáját már mi végeztük el, - nem én, csak igy irom. Most térjünk visszáb egy kisé (igaz, hogy ezt talán hamaráb kelett volna irnom): most már telektulajdonosok vagyunk a városba, egy hold házhejeknek való gyümölcs fákkal, tehát ott is termet sok kajszin barack, m éjből szinte pénzeltünk, kijött a kereskedő a hejszinre, még szedni is segitettek, a Snájder testvérek Ezsa és Helena, akkor kezdek el a gyümölcs kereskedést előbb kicsinybe, azután mindig nagyobb nagyobb, sőt még baromfit is vettek, ez volt körülbelül 1886-ban. Ez lett aztán később az a világhirü Snájder cég, aminek ők rakták le az alapját, hatalmas forgalmat bonyolítottak le, nem csak halason, hanem a környéken minden felé, de még külföldön is; tehát én ezeket ismertem és mind nagy család volt, de mind fogta, csinálta, amit kelett, a legkisebtől a iegnagyobig; mondják aki látta, hogy Békéscsabán ugyan ilyen nagy üzemük volt, mint halason. Mindezt azért irom le, mert mi is nekik adtunk el sok mindent, ők is ismertek minket, szinte együtt nőttünk fel. Volt aztán a kertünkbe más fajta gyümölcs is: alma, körte, birs, som, az ég tudja még mi volt, bőralma, bőrkörte téli fajta, azóta sem láttam ijeneket. télen vittem az iskolába, majd kihúztak a gyerekek érte, ojan kapós volt, ugy csináltam a dolgot, nem adtam oda egyiknek sem, hanem fogtam, - no, most te harapj, most meg te, ez igy ment, mig élnem fogyót, akkor a másikat vettem elő, ezt szinte ugy, szinte csurgott a nyáluk, amint harapták, de mijén a gyerek, nem utál az sémit, elvenni nem merték tőllem, mert hiszen én öregebb és erősebb voltam náluk. De mostmár a harmadik osztájba kerültem megint, a másodikos tanitónak elfeledtem leirni a nevét, . . . mikor a személyi adatait irtam, tehát Fazekas József, igy hivták, jó tanitó volt. a mostani a harmadik osztályba való Szálai Imre, ez is közép magas volt, ... ez is jó tanitó volt, már mint nekem, más gyereknek h°gy jó volte, azt nem tudom. Tehát jártam az iskolába továb a tanyáról, ere mifelénk magam, nem volt errefelé más, ritkák voltak a tanyák, nem ugy mint ma, néptelen volt a puszta erre felé, a város is meszebb volt.mint ma. hogy lehet az? - az ugy lehet, hogy közelebb jött hozzánk, nem értem! - pedig egyszerű akár a Kolumbus tojása, hát beépítették. - ahá, ugy van.