Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Gyenizse Lajos visszaemlékezései

zülie a nagyja tokiászt és azután kanállal, marékkal evegettünk meg minden hozzá való nélkül, a mint megzsendült a rozs, már arattak belőle, a kévéket tővire állitva száritották a kalászát, s mihelyt annyira meg száradt a szeme, hogy roppant a fog közt, mindjárt ponyvára vele, vellával, botokkal verve a kalászos részét, a hogy csak 1-pár véka szem ki verve volt, mindjárt szelelték ki, s vitték a lóhuzó száraz malomba őrleni. s másnap már a maradék árpa czipótól a sertések köhécseltek, az emberek meg az első harapás uj kenyér lenyelése előtt nagy Hálla Istent mondtak! A mi gabona termett, az jó fizető lett, igy hallottam emlegetni. Csakhogy keveset birtak vetni, a mit vetettek is 63 őszén, az is a téli hó alatt kelt ki. - sajnálkozással hallottam emlegetni 2 tönkre ment gazda nevét, eggyik Hirkó Mihály, a másik a Tájói id. Zsákos .... volt, mindkettőnek ámbitusos tanyai Lakása volt, meg padlásos Istállói - Ezeken kivül. emlegettek valami Kamhelt is, aki szinte tönkre ment. Emlegették az akori öregek a Kőházi Jánost is, aki 63-ban széksó söpréssel foglalkozott, Bácskába hordta el kocsiján, s ott elcserélte Búzára, árpára; tetézett véka szék sóér kapott ugyan annyi Búzát, vagy árpát, minden héten fordult eggyéLt, néha kettőtt is, ithon eladta 3-5 frtért vékáját, ennek árából jókora nagy drb. földet vásárolt össze a szanki határ szélén, Bodoglár pusztában. - Emlegették, hogy Kőházi bácsi nem volt iszós, mulatós ember, de azért nótája volt, amit a Bodoglári ürgéző vályogvető Czigány banda, annak neve napján sehogy sem tudtak a "Kenyéré, Dohányé" hangú hegedüjökön kimuzsikálni. A nótája pedig ez volt: Mit hoztál János? - széksót. - Mér adod János? - Árpáé, Búzáé! Kérték is a czigányok, hogy legalább fütyülje el, ugy majd elhegedülik, de ezt János gazda nem tette meg letagadta, hogy ő fütyülni nem tud. Igy köszöntői jutalom nélkül távoztak el onnét, el is híresztelték a czigányok ammere csak jártak, hogy a Kőházi János gazdának olyan nótája van, hogy nincs a világon olyan muzsikás, aki azt ki tudná hegedülni. Emlékszek az 1865-ik évre is, emlegették hogy nem volt a termés rossz. Búzának, Bornak, gyapjúnak, Jószágnak kereslete és jó ára volt, aki iparkodott szántani, vetni, az pénzhez is jutott. Ezen év őszén adtak fel az Iskolába az 1-ső osztályba.