Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Csonka Mihály önéletrajza (részletek)

szonyok, változnak az igények, változik az idő.minden változik, én magam is meg öregedtem, megőszültem, félszememre meg vakul­tam, mi kell még. Azt mondják a jó csődör is vagy meg vakul vagy meg sántul, nem tudom igaz-e, én nem tapasztaltam. 1895 évet irunk, 20-dik évembe léptem. Ezen a tavaszon me­gint csak ugy, mint az előbi években sok dinyét vetettünk, sok puj­kát, libát keltettünk, még kacsát is, most lett már vizünk megint eső és hó léből, a télen ami esett, jó nyár Ígérkezett, szép volt minden, örültünk a termésnek, dolgoztunk szorgalmasan, hajtőt benünket a reménység, hogy nem lesz hiába. Egyszer jön ám hoz­zánk egy rokon asszony két nem nagy gyerekkel, hát ezek kinek a csemetéi? - hát kié volna, az unokák, a bátyám fiai. nohát, anyám azt sem tudta, hogy haragudjon-e vagy örüljön. - hát mit akar ve­lük - kérdi anyám az asszonytól. - hát itthagyom őket maguknál, nyaralni. - hát az apjuk meg az anyjuk mivel foglalkozik pesten? az István, már mint a bátyám fiákeres lett, ott hagyta a rendőrsé­get, jól mén neki a kereset. Ugy is lett,ott maradtak a fiuk, az öcsök az Anti és Pisti nyaralni, ezel aztán ellett intézve minden, fojt továb a megszokott munka, eljött az aratás, két részesünk szo­kott lenni, mikor le arattak nohát be is kell hordani az idő javába, hozzá is fogunk egy bizonyos napon,jó melegszáraz idő volt, én voltam a kocsis, már nem elsőb, sokszor hajtottam már lovat, te­hát hordunk hordjuk be a szérűre asztagba, jó mesze van némej része a szántóföldnek, de az a szokás, nem szoktuk lekötni a rako­mányt,csak ugy kötés nélkül meg rakjuk a kocsit,igencsak négy csomót (keresztet), egy szer aztán, amint már nem messze a szü­rütől egy kis lejt volt, a kocsi ott egy kissé meglódult, de én is pár kéve búzával a lovak közé, ojan szerencsésen esés közben el­kaptam a kocsirudat, körül nyaláboltam kézzel lábbal és ugy lóg­tam a lovak között, persze azok meg ijedtek és futásnak eredtek, meg láták aztán apám és egyik részes és szaladtak, aztán elis kap­ták a lovak zabláját, de alig birták ketten is megfékezni őket, pe­dig rosz két öreg gebe volt. akkor látják aztán, hogy én meg a ko­csi rúdon lógok, ez olyan szerencse volt rám nézve, hogy meg sem rúgtak a lovak, semmi bajom nem történt, hanem aztán tud­tam is, hogy mi a teendő: rövid volt a gyeplüszár, és nem lehe­tett beljeb ülni, csak szerül, ki is toldtam aztán kötéllel a gyeplü szárát, be aztán jó közepibe a kocsinak, ezt ajánlom is minden embernek, hoszu gyeplüszár kell ijenkor. Ezen a nyáron is jól él­tünk dinyével és hordtuk a piacra is, jöttek kofák is a tanyára, a . szőllőt már most mi is permeteztük, bele kapott a perónesz, nincs kivétel, sokáig nem permeteztünk mi, de csak igy ért valamit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom