Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Csonka Mihály önéletrajza (részletek)

Ezernyolcszáz nyolcvanhetet irunk, mint előbb már emiitettem, a bátyám elkapta a jussát, szinte a néném is. Igy nekünk meg maradt még százhold birtok, mi aztán ezen gazdálkodtunk tovább, tavaszai nem vetettünk már dinyét az uj szőllőbe, mert retket vetetünk hejette, dinyét más hol vetettünk, törtünk gyöpöt fel, megint sok dinyénk termet, most már jobban kikelett használni a földet, mivel kisebb lett, ez évben elment apám bajára vásárra, vett egy szelelőrostát, és négy darab kisseb nagyob hordót, és husz zsákot, mert ott szeb és jobb zsákokat készitettek, mint a mijeneket mi szövettünk. Mikor nyomtatásra került a sor, már volt szelelőrosta, 35 forint volt (most egy szál deszkának az ára), kapós is lett aztán a rosta, a szomszédok, ismerősök vitték használatra, más sokkal töbet használta, mint mi, de még ma is meg van, én már sokat javitottam rajta. A tavaszai a bátyámék elköltöztek a mi házunkból az övékébe, mi aztán eresztettünk egy lakót a belső szobába, ezen nyáron megint árultunk a gyümölcsből, ugyancsak a Snájderék vették meg, mint tavaj. Megint eljött az iskola év, mármost a negyedik, nem halt meg a tanitó, az iskola sem dült össze, kelett járni másodszor a Bornemissza Benő tanitó elibe. Most leirom az őszes iskola hejiséget: az épület négy iskola egy udvarral, az első iskola ujabb volt, ugy lett hozzá toldva a másik háromhoz; az már sima menyezetü volt, ugy mondják stukatur, a többi három gerendás, deszka padiásos; az első osztájba már kájha, a töbibe pedig banya kemence; mindennap regei szalmával befűtött a szolga néni és a lánya, özvegy asszony volt, ugy hivtuk Szálai néni. Ez mind a négy osztáj fiuké volt. Lány iskola külön, máshol volt. (8. sz. ábra) Az ivó vizet mihordtuk fa kannával, aba aztán bene volt öt-hat nádcső, ezen itunk, szivtuk, néha bele bugyborékoltunk, mint rosz gyerekek, de azért jó volt. később lett bádogbögre, ugy ittunk. Jártam azután továb, a rendes lecke meg is járta, csak a hittanai, azal sokszor bajvolt, nem akart meni, nem tetszett sehogy sem. Még is aztán jó, hogy ... (6. sz. ábrán*) lerajzoltam az országúton lévő hidat, legalább tudtam hova bújni, mikor fukuzáltam. biz az megesett néha néha, de csak nyáron, télen nemmertem alábújni, féltem a farkasoktól, más különben nem sok bajom volt a tanitóval, néha ha körmöst adott a vonalzóval, odase neki, minden osztájba a második padba ültem, az első padba az uri gyerekek ültek, ez volt a rend, ha jó tanuló volt is a paraszt gyerek, nem ülhetett az elsőpadba, szokás volt az olvasókönyvből olvasni, egy gyerek elkezdte olvasni ahol a tanitó mondta, odakelett figyelni - mindnyájunknál nála a saját könyve -, nézni, kisérni kelett mit olvas az a másik.