Szolnoky Lajos szerk: Néprajzi Közlemények 19. évfolyam (Budapest)

XVI. özv. TUZA PÉTERNÉ - Mezőszemere / Heves m./

vete a levest a kemencébü, eszünk, jovan mének, gyotek is a másik emberei, aki a csikót megvete. az emer is beakart gyönyi, hogy ő is éhen van, ő is eszik levest, de anyámaszony sipakodott, de ide bizony nem gyöjék kend részegen, megiták a csikó árát. oszt még levest is agyak, ha józan vona, aszondanám üljék le kend is, megvendégelem jó kolbászos levesei de az emer men arta meg halanyi, csörtetebefele. hát má kivesz a béketürésbü, mondom hogy ne gyöjék be, mer a mázlost vágom hozá. jó van no, jó van no, ugy szokták mondanyi, a sikáló az aszonyok fegyveri, meg a mázlos fazék, hát még a nyelvi, kotrodot az ember kifele, azt nevetük, hátaiment kiaz ajtón, meg sefordut, ugy megfélemlet a mázlostu. akoriidőbe is votak ilyen ártatlan vicék. Ugy szokták mondanyi: minden száj áru szép, csak a részeg ember nem Mélyen tisztit elvtársak Amagam elgondolása szerint Ígéretemnek eleget tetem helyesírási hiba van bene bőven, az tudom, hiába szokták mondanyi, megetem kenyeremnek Javát, mégse tanutam meg helyesen irnyi. De ugy szokták mondanyi, kinek minő kalapja van, olyanal köszön.