Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)

A KAPUVÁRI /ÉS GARTAI/ PARASZTVISELET - Előállítás és beszerzés

fémszállal átszőtt és finomabb selyemből készülte Az 1920-as években 20-30 P volt egy selyemkendő, de minden lány vett néhányat, "mer selemkendő nélkül nem esküdött senki". Az egész "Rábaközben ... valóságos keszkenőkultuszt űznek". Egy kapuvári népdal is mondja az idegenbe férjhezment menyecskéről: Lám megmondtam, ne vedd el, ne vedd el! Nem győzöd majd selyemkeszkenővel. Kettőt köt a fejire, nyakára, ügyet meg a karcsú derekára. De "minél több keszkenője és szoknyája van a menyecskének, annál jobb gazdasszony az illető. L'egtojat ják ők ugyanis a "tiktyukkal", ludjukkal, récéjükkel a sok keszkenő és szoknya árát, mert igen jól értik ők, hogyan kell kicsalni a "tikokból" a tojást."

214 Bársony fejkendőt a XX. sz. elején kezdtek vásárolni, de inkább csak az utóbbi évtizedekben terjedt el, főleg "brüss" /préselt mintájú/ kivitelben. Az 1920-as években a rojtozás minőségétől függően 25 P-től 40 P-ig terjedt az ára. Az eddig emiitett kendőfajtákat általában mindenki megvehette. De a századfordulón divatbajött cseh gyári géphimzéses tüllkendő, a "tilámli" kétszerannyiba került, mint a selyemkendő, megközelitette egy mázsa buza árát. Csak azok viselték, akiknek legalább 5-6 hold földjük volt, ők voltak a "tilámlisok", mig a napszámosok csak "selemkendősök". Társadalmi rangjelző volt ez a kendő. A "tilámli" a korábban kézimunkával készült fehérhimzéses darabok utódjaként könynyen beilleszkedett a kapuvári viseletbe. Az első világháború után már nem lehetett kapni, de a gazdák ragaszkodtak az effajta kendő viseletéhez. Eleinte még öröklődött a családokon belül, majd a 30-as években sokan ugy pótolták, hogy vettek 80 cm tüllt /2 P/ és kihimeztették himzőspecialistákkal. Egyes kész ruhadarabokat az 1910-es évek óta szoktak