Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)

FÜGGELÉK

golták; hasonló fejkötővel. Nyakban hátul zsineggel kötötték össze /34. ábra/. Testhezálló ujjas , "majkó, testhölálló, rékli", női /90. ábra/. A fehéret kivéve mindenféle szinü kelméből készült, de főleg sötét szinüekből. Nyaka szegett, "iiaposallu": dere­ka merev fodorba rögzitett, "keménység" van benne. "Parget­tal" bélelt. Gombokkal csukódik. Belül derékba varrt össze­kötő is rögziti. A XIX. sz. második felében terjedhetett el. Nagy­lánykortól viselik télen, mindig legfelső ruhadarab. Hétköz­napi pruszlikot és egy-két "ricit" szoktak alá venni. Húzott szoknyához való. A századfordulóig hétköznapi is volt, "festő vagy tarka". Akkoriban az ünnepi selyemből volt és vattával bé­lelt. A XX. sz. eleje óta csak ünneplő szokott lenni. Leg­gyakrabban bársony /90. ábra/, vagy liszter, ritkábban szö­vet. Az első világháború előtt mindenkinek legalább egy bár­sony "majkó"-ja volt. A selyem és bársony "majkó" szegélydi­sze 1910 előtt "tornyosgyöngy" /4. ábra/ volt, hátvarrását szines himzés diszitette /18, ábra/. Később "virágos szer­számmal" diszitették /90. ábra/ és zsinórral szegték. Templomba 1940-50­ig viseltek "majkót". Összehúzós ujjas , "totya, rékli", női Háta szabása és elejének kétféle szabásmegoldása: 91. ábra. Az ujja olyan, mint a "majkóé" /90. ábra/. Ha két darabbá, készül az eleje, változatos diszitő megoldásokkal szokták összetoldani. Leggyakrabban fehér vagy világos szinü, esetleg ap­rómintás kelméből, "sifonból, patyolatból, tarkából" készül. Vékony béléssel. Alján többszörös, de nem merev fodor. Csak felöltéskor igazitják oldalt két "kürtő"-be /91. ábra/, ami­kor a belül kötőházba húzott 2-3 zsineggel kötik össze deré­kon. A fiatalokét "kivarrással", befűzött szines szalaggal

Next

/
Oldalképek
Tartalom