Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)

A viselet

donos öltözködésének változatosságát. Ilyen asszonyokra mondták, hogy "olan piperék". A gondosan, szépen öltözködő nő "őtözetes", "baba". Templombamenet "a menyecskét is őtöztették, különösen a fejét nem tutta maga" feldisziteni. A keményített kendőket ügyesen kellett megkötni. "Szépen bekössük ám a fejemet, ne ám, hogy olyan bazsalikos mód" - figyelmezteti az asszony az öltözködésében segítőt. A puha kendőkbe "keménységet" /papirt, keményített kis kendőt stb./ kellett behajtogatni, "hogy szép táblásán állon" /57. ábra/. Igy "esetesebben /esetés: "esetlen" ellentéte/ áll a fején, menyecskének az heles, ha nem olyan fokla." A puha kendő "igen leleffenik." Lány is, menyecske is sokszor még hétköznap is viselt gyöngysorokat a nyakában. Ilyesmiben a közösségi szokás elnyomta az egyéni izlést. A századfordulón az egyik fiatalasszony nem szerette a gyöngyöt, de templomi ruhájához mindig viselt, mert "kellett a ruhájához, mer akkor mindenki rávette a gyöngyöt .... Akkó való vót, ahhó az öltözethe. Megnézték vóna, ha nem lett vóna rajta." Ahogy idősödtek az emberek és asszonyok, egyre egyszerűbb lett öltözékük. Ez főleg a női öltözékekben történt észrevehető szakaszossággal. De csak néhány fő jellegzetesség ragadható ki, mert nem alakultak ki szigorú, általános érvényű részlet-szabályok. A nők legelőször általában a "pillangós kobak" viseletét hagyják el. Már a XX. sz. elején előfordult olyan eset is, hogy egy fiatal asszonynak, nem sokkal az esküvője után egyszer nem volt otthon főzéshez zsirja és pénze sem, hogy vegyen. "Mérges lett, levette a drága kobakot és a földh# vágta; a fene veszi fel, azon köll gondúkozni, hogy honnan kerül egy kiló zsirra. Nem is vette föl asztán." Amikor első gyermeke megszületett az asszonynak, akkor általában hamarosan elhagyja a "csatos" viseletét, vagy legalábbis rövid lógóju "csatost" kezd viselni, mert már