Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)

A viselet

ez eleinte a szoknyával egyformán "patyolatból" volt, szines selyem váll- és farkendő is járult hozzá. A kendők aztán elmaradtak /53. ábra/. Majd a gazdák az 1930-as években fehér selyemben kezdtek esküdni. A második világháború óta mindenkinek fehér brokát selyemből készül a menyasszonyi ruhája /54. ábra/. Korábban zsebkendőt tartott kezében a menyaszszony /52., 53. ábra/, a virágcsokor ujabb divat /54. ábra/. Délelőtt, a misén még nincs fejdisz a menyasszonyon. Mise után ebben az öltözékben szoktak elmenni a fényképészhez és "levetették" magukat /52. ábra/. Az első világháború óta azonban "fehér selempapirban velük vót a koszorú". A menyaszszonyt "bekisértek a pajtások" a fényképészhez és feladták rá a koszorút a fényképezés idejére /53., 54. ábra/. A koszorút aztán mindjárt levették. Az esküvő mindig délután volt. A vőlegény akkor vette fel a vőlegényinget, uj ruhájához. A menyasszonyra pedig feladták a koszorút. Ct már jó előre öltöztetni kezdték "a barátnők, jobb asszonok az uccába, akikkel összejártak." A koszorút a "nyoszoló" adta föl. "Őtöztették az embert, mint a tánibabát." /Tánibaba: »merev, ügyetlen', "ha valaki áll, mint a faszent."/ - Az esküvőn a vőfély a vőlegényhez, a koszorúslány a menyasszonyhoz hasonló öltözékben, de kisebb müvirágjelvénnyel jelent meg. Amikor a templomba mentek az esküvőre, a menetben hátul ment a menyasszony keresztanyja, egy papirdobozban vitte a bokrétákat /mirtuszvirág papírlapon/, ő volt a "katulás asszon". Esküvő után minden meghívott férfi sapkájára kitűzött egy bokrétát, s ugy mentek haza a templomból a vőlegénye s házhoz. Az esküvő után a lakodalomban is abban a ruhában maradtak. Csak éjfélkor vették le az ifjú párról a leányi illetve legényi jelvényt. Megtörtént a kontyolás, "elkötötték a menyasszony fejét". A vőfély levette a vőlegény bokrétáját, "akkor aszt vége a legénységnek". Az 1930-as években már reggelig fennhagyták a vőlegény bokrétáját.