Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)
A viselet
Együtt jár vele a kevesebb és szűkebb szoknyás "vékonyan öltözés". Amikor ünnepi is lett, kialakult hozzá a kötényre húzott szalagcsokor divatja /61. ábra/. A vállkendők közül csak "leterítő kendő" járulhat a "lekötőshöz'C A "lekötős viselet" az első világháború éveiben kezdte megbontani az addigi öltözködésformákat. A közvélemény eleinte nagyon megvetette, "ringyósnak" mondták. Majd "szolgálósnak" nevezték^ mert a városból hazakerült szegényebb lányok terjesztették. Az iparosasszonyt is elkülönítette a gazdáktól az, hogy "lekötősen járt, nem parasztosan". A két háború között egyeseknél a kivetkőzés útját jelentette a "lekötős" viselete, másoknál azonban ez beolvadt a parasztos viseletbe, a megőrzött régies elemek mellé. A lekötős legújabb, rövidujju formája, a "dindi" már nagyon hasonlít a városi rövidujju blúzhoz, ugyanakkor szerepében hasonlít a kézelős inghez is, pl. amikor nyári hétköznap pruszlikkal viselik. Az 1950-es évek óta a "lekötőssel" már kötöttkabát, szövet "félkabát" is járhat, de csak kartonruhához,selyemhez nem. Egyesek már kombinét viselnek alatta. Gyakran gyári lábbeli egészíti ki az ilyen öltözéket /47. ábra/. A nők a két világháború között még nemigen vetkőztek ki. Aki Kapuvárra jött férjhez vidékről, azt is "rábeszélték, hogy vegyen majkót, piros cipőt", stb. Ha földjük is volt, akkor az iparos felesége is parasztosan öltözött; összefüggött a mezei munkával ez a ruházat. Egy kocsmároslánynak az első világháború előtt "uras ruhát" csináltatott az anyja, de ő nem akarta fölvenni, mert a barátnői nem olyan ruhát hordtak, hát 6 se akart "különlegesebb" lenni. Az 1950-es évekig hatott a kivetkőzéssel ellentétes tendencia. A parasztos, sokszoknyás viseletet "sokan még utána vissza is vették, mer nagyon fáztak" a vékonyabb, városias ruhában. Sokan gyöngyösbokrétás vagy tánccsoportbeli