Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)

A viselet

fŐzve. 11 i yersbe keményités" esetén mosdótálban egy liter hideg vizben keményitőt oldottak, az elég volt egy szoknyához. Tettek a vizbe egy kis bóraxot, "az szárogatott", és zselatint, "attól pattogott, ropogott". A kékitőt is a keményítős vizhez adták. Ebbe az oldatba mártották a kimosott és megszárított szoknyát. Jól belenyomkodták, aztán lepedőbe csavarták, az kivette belőle a nagyja nedvességet. Aztán egy óra hosszat hagyták szikkadni, s még jó vizesen vasalták. Az ünnepi fehér alsószoknyákat szokták igy keményíteni, mert a női rui:ázat elemei közül annak kellett a legmerevebben állnia. A templomi szoknyák jó erős anyagból, "küttölösből" voltak, ami "jól bevette a keményitőt". Ezeket csak egyszer egy évben mosták-keményitették, mindig húsvétra. A táncos fehér alsószoknya könnyebb anyagból készült, hogy könnyebb legyen mosni-vasalni, mert azt többször kell mosni. Főtt keményítőben keményítették a felső ruhát; "hogy ne pattogjon ugy": főleg a "bokros inget", "patyolat" szoknyát és a fehér hímzett fejkendőket; a szerkezeti, merevítő elemnek való kis könnyű kendőket, amiket fejre vagy vállra való selyemkendő alá raktak, hogy szépen álljon. Néhány évtizeddel ezelőtt a női festőkötényt, "tarka ricit", és a lányok mezőremenő "tarka kendőjét" is keményítették egy kicsit. Előfordult a kétféle kemónyitési eljárás együttes alkalmazása is. Volt ugy, hogy az alsószoknyákat "elsőbe belemártottuk főttbe, aztán nyersbe." Szárítás A mosott, keményített ruhát nyáron és jó időben a kerítésre szokták teregetni, a "kertre" /37. ábra/. De a pelenkákat "napnyugot után már nem szabad kint hagyni, mert a gyerek álmatlan lesz", azt tartották a régiek.

4 Télen és rossz időben a padláson, kötélen szárítják a ruhát. Élt azonban egy bajelháritó célzatú tilalom: "a