Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)

Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására

mi kátyúba, nem szabad verni, mert elkutyúl. "A lovat jóakaratra kell nevelni. Le ez nem megy ostorral. Ha az elakadt ló biztatásra sem bírja a terhet, akkor nem kell bántani. Én mindig megfogtam az üstökén a sörényt, megráztam és mindjárt magához tért és vitte." A J3rádé_s_lovak_betaní tása Amikor a lovak a szekérbe fogva járást, a munkát, a teherhúzást megtanulták, megszokták, amelyik jó állású, jó tartású volt, azokat 1-2 hónap múlva kocsiba, hintóba fogták. Ha aztán úgy látták, hogy a ló rá válik, akkor megtartották. A kocsiba fogott lovacat először behajtották

. Ez hat hétig tartott, délelőtt is 2 órát, délután is. 2 km ügetés, 1 km lépés, megint 2 km ügetés, 1 lépés. Ezt gyepen csinálták. Minden hajtás után a lovat leápolták, ha megizzadt, lecsutakolták. Először minden csikó egy kicsit enyelgett az indításnál} míg bele nem melegedett, csak bandzsikolt

. Fél kilométert ment lépésbe, azután belemelegedett, belejött a já ratba

. A betanult csikó mindig lépésben indult 5-6 lépést, aztán csettintésre ügetésbe kezdett. A prádés ló járásában, tartásában sok hiba előfordult, voltak a lónak rossz szokásai, amelyekről aztán a kocsis különböző fogásokkal igyekezett leszoktatni. Ezekről alább szólok, a ló hibáival kapcsolatosan. A kocsiba való lónak bírnia kellett a trappot. Erre a zab tanítja a lovat. Az igás ló nyáron 3 kg zabot kapott, a prádés meg 8 kg-ot, szálasból kevesebbet. Trappra először ostorral intette, azután már elég volt, ha az ujjával mozdított a száron. "Szárral kell a lovat hajtani, nem ostorral" - mondják a jó kocsisok. Az ostor csak dísze a kocsisnak. Ez a kocsis címere. Ostor nélkül nem kocsis a kocsis, menet közben, ha rátesz a lóra, már újít

. Útközben, ha valami rosszat tesz, nem akkor bántja,hanem, amikor megállnak, vagy