Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)

Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására

sáról meg lehetett látni, milyen a csikó: kezes-e vagy szilaj. Amelyik nem akarta a féket, annak istrángot kötöttek a nyakára, ezzel tartották a fejét, a másik pedig rátette a féket. A bejtörés Régen,a századforduló táján, a nyers csikókat rendszerint nyomtatás

kor, a szér

űn fogták először iskolára

. Itt tanulta meg a járást. Szélről kötötték az első párba, valami jó öreg ló mellé, ott aztán polkázhatott

, de egész nap megjózanodott. Amelyik nem a szérűn tanulta a járást, azt iolo csolták

, vagyis három-öt méter hosszú kötélen járatták körbe egy öreg ló mellett

, naponként néhány órát. Három-négy nap után került rá a hám. Ezzel is járatták három-négy nap. Sokan a hámot is rajtahagyták éjszakára, hogy szokja. A zabla szájbevétetése okozott még sok csikónál nehézséget. Ehhez is szoktatni kellett. Ha erős volt a szája, az agyarára vette, ilyenkor az orra cimpáján keresztül a zablakarikához kötötték. Volt, amelyik rúgott, harapott, csiklandós volt.Az ilyennek rövidre kötötték a fejét a jászolhoz. A harapós szájára szájkosarat tettek. Volt, aki pipával /17. ábra/ szelídítette, tette kezesebbé, de általában nem használtak pipát. Szép szóval, kedveskedéssel tudták legjobban levenni a jószágot a lábáról. Sokszor elmondták, hogy a lóval is úgy lehet boldogulni, mint a nagy lánnyal, ha megsimogatják, az is megáll, -^e végső esetben meg is pálcázták, de nem haragból, hanem mert erkölcsre kellett tanítani

, tartson az embertől, tudja,hogy függőben van

. Erre megint csak a "nő cselédről" hozták a példát: a jó asszonyt is meg kell legyinteni néha. A csikóknak ez a loncson való járatása nem volt általános. Inkább csak azok a lónevelő gazdák csinálták, akik eladásra, a katonaságnak neveltek remondákat.