Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)

Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására

ADATOK A HAJDÚSÁGI ÉS NAGYKUNSÁGI ÁLLATTARTÁSHOZ, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A LÓ, A SZARVASMARHA ÉS A SZAMÁR BETANÍTÁSÁRA I. A 1 <S 1. A csi

kós hátaslovának betörése A csikósnak a ménes tereléséhez jó hátasra volt szüksége. Rendszerint magának is volt lova, azt azonban nem annyira hátalásra, tehát nem az őrzésnél, terelésnél használta, hanem igába, szekérbe fogta. Ezzel járt haza a faluba, városba, amikor terhet is kellett hoznia, vagy vinnie. A csikós hátaslovának a betörési módját néhány volt hortobágyi és ecsegpusztai csikóstól kérdeztem meg. Módszereik nagyjából megegyeztek. A csikós a ménes ki verése után eleinte a maga lovát használta, vagy ha újra kikerült a ménesre a tavalyi hátasa, arra ült. Ez annál is inkább előnyös volt, mert a lovak meg ismerték a mezőt

, ha az előző évben is ott legeltek.Még egymásra is ráismertek. Voltak lovak, amelyek szinte barátságot kötöttek, összetartottak a ménesben. Egymáshoz közel legeltek, megvédték egymást, ha a másik lő bántani akarta. "Nyerítették egymást." A csikós mielőtt kifogta volna a hátasnak szánt lovat, jól szétnézett köztük. Megválogatta. Módjában volt. 0lyat választott a sok száz közül, amilyenhez gusztusa volt. Színre, állásra, testre, de leginkább a mozgása után választotta a legfürgébbet, a legjobb lábút. Látta már kiveréskor, melyik lesz az ő hátasa. De néha beleszólt a gazda. Voltak olyanok, akik nem szerették, ha lejárta a csikójukat. De az ilyen se menekült. Ha nagyon megtetszett a csikósnak, azzal