Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)

B. Paksa Katalin: A szegedi duda-hagyomány

"Ezelőtt sok tanyaházban ott lógott, az öregebb juhásszal ;seg szinte vele járt, mint a fiatal juhász le génnyel a furulya. Nevezetes dudák voltak azok a bizonyosak, mert a duda gazdája a dudának szép fejet faragott. Kosfejet, kecskefejet, lányfejet. Eszerint volt azután a duda kosfejü, kecskefejü, vagy kisasszonyfeju. De napjai lehanyatlottak, s már nem igen van, aki fújná* Egy valamire való dudás van még a környéken. Az sem juhász, hanem vizimolnár. A teljes tisztességű neve ez neki; Csonka Bukoca Tanács Ignác. Valamirevaló rendes ember. Ritkán dudál már, de ha megteszi, illően hozzáöltözik. Vagyis panyókára veti a kabátot, és piros kendőt akaszt az övébe. - Ez így illik - mondja Ignác, s valóban úgy lehet, a dudaszó enélkül talán nem is érne semmit. Nem. Meg külön nóták is kellettek a dudához. El lehet azon ugyan nyekeregtetni mindent, de a valódi dudanóta csak dudának való. Mint a rácos: Hej Jula, Jula, Jula, Szól a duda, duda, duda

... Azután a magyar juhászos: Cintányéron, cintányéron aprószöllös pogácsa. Fáj' a szivem, fáj a szivem a juhászra, de a juhászra

..." Csonka Bukusza Tanács Ignácot - aki a szegedi dudások közül talán a legnagyobb irodalmi hírnévre tett szert Bukoca

, Bukosza néven is emlegetik iróink.Népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint, hogy neve és a dudálás egyet jelent a szegedi nép ajkán: bukuszál

, mondják gyakran a dudálás helyett. Bálint Sándortól tudjuk, hogy régebben vizimolnár lévén, napsugárdíszes háza /Pálfy u. 48./ előtt állott utolsó szegedi hírmondóul a tiszai emberek címere, a fából faragott hajóorr. Bukusza Ignácot az alsóvárosi kiskocsmákból, havibúcsún felállított duttyánokból /alkalmi vendéglőkből/ Juhász Gyula is ismerte. Az Ének Bukosza Tanács Ignácról című versben örökítette meg: Kecskedudás volt, vén magyar szatír, felőle hét határban vert a hír.