H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

megérinti. Az erdei fákban tanyázd méheket viszont elviheti, aki megtalálja, de csak Szent György napja után. Hogy megjelölte-e már valaki a fát, nem számit, kivágnia azonban nem szabad. Végül a fenti forrás azt mondja, hogy ha a közösben talál valaki méhe ket, ott nem szedheti ki őket, mert ami abban található, az a község lakéinak közös tulajdona. A mézszüksóglet kielégítésében a házilag tenyésztett méhek hasznán tul tehát a tárgyalt időszakban is nagy jelentősége lehetett az erdei zsákmányoló méhészkedésnek. A már emiitett horvát jogszokáson kivül erre utal a XVIII-XD'. század fordulóján leirt borzsovai falutörvény, amelyre - bár a tárgyalt kornál jóval későbbi keletű, - mégis utalnunk kell e helyen is. Lehetséges ugyanis, hogy ez a törvény a hódoltságkori, vagy talán éppen a nála fejlettebb középkori erdei méhészkedés rendjét foglalja irásba. Eszerint ha az erdőben méheket lel valaki, a mézet kiszedheti, de a fát le nem vághatja. Ha pedig a méhcsaládot élve akarja hagyni, hogy később vegye hasznát, - jelölje meg a fát kereszttel, s aki azt mégis meglopná, mint tolvaj büntettessék.

1

^

2 A méheket rejtő fáknak tulajdonjellel történő megjelölése Kanizsa környékén eddigi tudomásunk szerint ismeretlen, viszont a balti népeknél, a cseremiszeknél és mordvinoknál napjainkban is szokásos. e./ Adózás és úrbéri szolgáltatás a méhek után A köznép móhtenyésztésének mértékére a fennmaradt tizedlajstromokból és egyéb forrásokból következtethetünk, mert a XVI-XVII. században mind a királyi, mind a hódoltsági területeken tizedet szedtek a mézből és a rajból is.

1

**'

4 A tizedszedők évenként irták össze a tizedelés alá eső jószágot, az uradalmak azonban időnként nagyobbszabású leltárokat is készítettek vagyonuk számbavétele céljából. A zalavári apátság pl. 1568-ban irattá össze birto-