H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

szék vagy kondások - szolgáltatásai egységessé váltak, azontúl minden terményükből ők is egyaránt kilencedet fizettek. Ezzel magyarázhatjuk, hogy a XV. századtól ilyen szolgálónépekkel már nem találkozunk.

9 Az állam is gyakorta terhelte különféle adókkal és szolgáltatásokkal a jobbágy állatállományát, igy a méneket is. Kifejezetten méhekre kivetett adóval azonban csupán a jobbágyszolgáltatásokat egyebekben is felemelő 1514-es jobbágytipró törvények után találkrzunk. Az 1521. nov. 19-i országgyűlés elrendelte, hogy az ország nem nemes lakosai minden nagyobb marha után 5 dénárt, a kisebbek - igy a kecskék, juhok, sertések és kas méhek - után pedig darabonként 2 dénár adót fizessenek. Tehát az állam is súlyt helyezett a méh-adóra, nyilván azért, mert nem volt jelentéktelen. Bizonvitja ezt az is, hogy 5 család méh hasznát egy pár tehénévei vagy lóéval vették egyenértékűnek. összegezve az elmondottakat: a felsorolt adatok kétségtelenül bizonyitják, hogy a tárgyalt időszakban a méhészkedés a mezőgazdaság igen jelentős ága volt, termékeit nem nélkülözhették, és azokkal nagy forgalmat bonyolítottak le, Valószínű, - bár erről kevés az adatunk - hogy jelentős volt az erdei méhészkedés is, de a szűkszavú közlésekből biztosan nem állapithatjuk meg, hogy a különböző Márcadó, Mőzadó, Méhész, Méhes, stb. nevű szolgáló-népek illetve falvak mennyiben űztek erdei avagy ház körüli méhészkedést. Kétségtelen azonban, hogy az utóbbi már a letelepedés utáni évszázadokban is egyre nagyobb arányokat öltött, s ahhoz - legalábbis részben - hordozható méhlakásokat használtak.