H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

47. ábra; Baj fogó kas korsó Berzencéről helyet szeret az erdőben. És mikor magasan a raj felszállt, ebben könnyen tudtam lehozni magammal. Ebben nem volt üveg soha, csak olyan formára csináltam ki, mint az." Ehhez ha­sonló raj fogója senkinek sem volt a faluban. A méhésztársak - sokan vannak - csodálkoztak is a "Valent" leleményességén. A méhészálarc vagy miheszedő : Vidékünk méhészgazdái régebben nem készítettek külön méhószálarcot, mert csak ritkán zavarták meg a méhek gyűjtő­munkáját. Igy az erdei méh- és mézszerzés kivételével nem is nagyon volt rá szükségük. A vidékünkön használt legrégibb alkalmi méhészálarc a szita vagy rosta, 3 * melyet fehér vászonruhával vagy fej­kendővel kötöttek szorosan az arcuk elé, mig testük többi részét többrétegű egyéb ruhaféle, a munka közben gerjesztett füst és a bőségesen magukra kent ecet védte a méhcsipéstől. 48. ábránk rajt befogni készülő pátrói öregasszonyt ábrázol. Arca elé szitát helyezett, melyet kendőjével szoro-

Next

/
Oldalképek
Tartalom