H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

41. ábra: Sövényfalu, zsupfedeles méhes Szentmihályhegyen ne juthasson. Ilyen lehetett a XVIII. század végén Kovács János kisgörbői lakosnak az udvarnaki szőlőhegyen léve méhese is, melyről a tanuk az alábbiakat vallják: "...hogy a Méhes Kertye nagy magassan föl volt csinálva, födél alatt be volt sározva, senki idegen belé nem láthatott, ... Méhessé ollan volt neki, melly be volt sározva és lakatolva, senki bele nem mehetett ós nem láthatta mi volt benne,..." Hasonló méhes állhatott Berzencén öreg Szollár Józsefek kertjének végén. Visszaemlékező unokája szerint nagy boronákból fatalpra épitett, féltetős épület 7olt ez cserépzsindellyel fedve. Déli részén négy sor kas volt egymás fölött. A máhházat a kasok előtt bedeszkázták, s a méhek csak annak hasadékain járhattak ki s be. /43-44. ábra./ Gyakran a boronák vagy a sövény tapasztás nélkül hagyott repedésein közlekedtek a többi méheseknél is. Ezeket a régi méheseket azonban már az első világháború táján elbontották, az ujabbar épültekre pedig általában nem fordítottak olyan nagy gondot. A századforduló táján azonban szép számmal építettek téglalábakra helyezett, csak három oldalról bedeszkázott vagy tapasztott falu méhházakat, sőt voltak "átabotán összehányt" méhtartó állások is, mert a méhészkedésnek akkor már