Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 3-4. szám - Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban (Budapest, 1967)
II. Lakás - Egyéb lakóhelyek
Ebhe a "házba* a halottat apró használati tárgyai kíséretében fektetik be. A sírban is megfelelő helyről kell gondoskodni számára. 1966 tavaszán igen magas volt a talajvíz s a felvégesi temetőben a sírok feneke nedves maradt. Orbán Évát temették ide, de rokonsága nem tudott beletörődni, hogy "milyen rossz helyre tették szegényt", itánynak két temetője van, egyik az alvégesi temető, a másik a felvégesi* A halottakat a maguk falurésze szerint őket megillető temetőbe helyezik el. Az egyes sírokba együvé szokás tenni a családokat, házaspárokat, szülőket kiskorú gyermekeikkel.^° Az átányiak azt tartják, hogy aki meghal, kapus lesz a mennyországban} ezt a tisztséget mindig a legfrissebb halott kapja meg. Ilymódon Átány fölé egy sajátos átányi ég is borul, mint végső lakás, melynek bejáratát a legutoljára meghalt átányi ember őrzi.