Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 3-4. szám - Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban (Budapest, 1967)

II. Lakás - Az egyes helyiségek szerepe és berendezése

adnak, - nyugodtan dolgozhat mellette az a személy, aki vi­gyáz rá. A "gyermekálló" négylábú alacsony asztalféle, mely­nek közepe kereken van kivágva akkorára, hogy a gyermek a lyukon át beleállítható legyen. Le nem ülhet benne, mert karjai fenntartják. MÍg kicsi a baba,az állónak aljára desz­kát szögeznek, amint növekszik, elveszik a deszkát s ezentúl a földön álldogál. Némelyik gyermekálló lapjába kistányérnyi mélyedést is vágnak, amibe az ételes edényt beletehessék. A járni tanuló kisgyerek "járókát" kap, három keré­ken mozgó kis készséget, mit maga előtt tologathat, mint kocsifélét. Ezek a gyerekbutorok jórészűkben kimentek a divat­ból. Az 50-es években kezdett elterjedni a babakocsi és a rácsos gyermekágy. A mai átányi kisbabák már ilyent kapnak. A gyerekbutorokon kívül innak egyéb alkalmi bútorai is az egyes házaknak. Amikor egy-egy ünnepélyes alkalommal, több a házban étkező vagy alvó személy a szokottnál, - pót­ló, kiegészítő darabokat tesznek be a házba az ülő- vagy al­vóhelyek szaporítására. Ilyenek pl. a háromlábú bakok, me­lyeken deszkát végigfektetve nyernek padot a megszaporodott étkezők számára. Az alvó vendégek fekhelyét un. hálólócákkal biztosítják. Rövid, keskeny támla nélküli padok ezek, melye­ket éjjelre a házba visznek, kemence padja vagy más lóca mellé teszik szélesítőül, hogy rajtok ágyat vethessenek. Al­kalmi bútordarab a házban az istállói dikó isj halálesetkor a ravatal elkészítéséhez szokták behozni. Az itt bemutatott bútorokkal azonban nemcsak sarko­san szokás berendezni a szobát, amint leírtuk, hanem - arra is utaltunk - párhuzamosan is. A párhuzamos elrendezés az újabbj ahol van külön tisztaszoba, ezt párhuzamosan rendezik be, míg a sarkos elrendezés a kis lakószobába szorul vissza. Párhuzamos berendezésnél az asztal a két ablak közé kerül, - mögötte a fal mentén karoslóca áll. Az asztal két oldalán, a két első szobasarokban egy-egy vetett ágy, dísz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom