Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 3-4. szám - Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban (Budapest, 1967)
II. Lakás - Az egyes helyiségek szerepe és berendezése
tek. A nagy többség századunk elején 1910 körül alakítja át nyitott kéményes konyháját vagy építi új házát zárt tüzelővel. Az így nyert konyhából, rövidesen lakószoba lesz,'egyesek még ágyat is tesznek bele s a tulajdonképpeni szobát nem lakják többáj címeres, tiszta ház lesz, amit csak ünnepen és vendéglátáskor vesznek igénybe, lakásul a konyha szolgál. 1 Másik változtatás a házon, amit e század hozott, a kamrák "elfordítása" "kis házzá", hátsó szobává.Utóbbi esetben a kis ház lesz a lakó, főző helyiség s az eredeti szoba, sőt a tiszta meleg konyha is megmarad "pimpóba". Ilyen esetekben a ház végéhez ragasztanak egy kamrát, vagy az eredeti kamrát ugy alakítják át szobává,hogy egy kis kamrát meghagynak belőle. S "kis házaknak" nemcsak neve,de méretei is kicsik. Kakas Józseféké pl. 3 z 3 m mindössze,holott öt felnőtt lakta. Igaz, a helyiséget kicsinek minősítették ők maguk is. Varga Gáboroknak 3x4 méteres volt a kisházuk^ három felnőtt és egy gyermek lakott benne. Méretei "elég"-nek, "rendés"-nek számítanak egy ekkora családhoz. Az első háború után kezdtek az udvarokon,a ház közelében külön kis nyári konyhát, "főzőt" építeni. Egyes udvarokon az eredetileg külső kamrának készült kis épületeket alakítják át nyári konyhává. A család azután ide költözik ki nyárra, ahol lehet még ágyat is tesznek a főzőbe s az egész lakóház - nyáron át - használatlan marad. A lakatlan tiszta szobákból sok esetben kidobják a kemencét, vagy már építésekor elhagyják s a kis szobába helyezik át. Az egyes helyiségek szerepe és berendezése A lakóházban - régibb szinten, - amíg egy szobából füstös konyhából és kamrából állt, az egyes helyiségeknek pontosan megszabott szerepe, rendeltetése volt. Lakásul alvó és étkező helyül a szoba, a "ház" szolgált. Kovács Samu megütközéssel nézi a mostaniakat, akik felépítik ugyan a nagy házakat, két, sőt három szobával is, de nem laknak benne. "Mink nem pimpónak csináltattuk a házat" - mondja -