Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 3-4. szám - Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban (Budapest, 1967)
II. Lakás - A lakóház
ter hosszú szobához. 4 - 4.5 1 szélesség illett. A ház magassága 3 méter. Az ablakok-ajtók formája-mérete megegyező az egyfajta házakon. Negyven éves benne lakás után Orbán Ferenc házát ma is jónak találja, elfértek benne négyen, időnként öten is, bár kétennyi személy is helyet találhatott volna benne. Egyetlen hibát talált csak az épületben, a padlás szerkezetében. Ez ugyanis mestergerenda nélkül készült, nem elég erős, s a szoba felett kissé meghajlik a megterhelés súlya alatt. De úgy mondja, itt sem hibáztatható senki,mert ugyan ki gondolhatott volna arra, hogy ő 30 q árpát, 40 q. kukoricát betakaríthat egy-egy bő termő évben. E szerény, de átlagos igényű háztól merőben eltérő Kovács Samu 60 holdas nagygazda ugyanez idő tájt épült háza. Kovács Samu addig hetedmagával szorongott egy, az Orbán Ferenc új házánál alig valamivel nagyobb méretű régi házban. Terményei nem is fértek be fedele alá, ezek számára külön külső kamrája volt az udvaron. "Nekünk muszáj vót építkezni - mondja - oly a n kis régi házunk vót. Má meg, ha csinátatunk, olyat csinátatunk, hogy mindenkinek helyi legyen benne". 6 már családja, illetve házanépe létszámához, sőt igényeihez is szabta a házat."nagy család voltunk - folytatja nekünk nagy ház kellett. Arra számoltunk, hogyha az öregek /szülei, akikkel egy kenyéren éltek/ meghalnak, a fiunk ott marad velünk, - arra nem is gondoltunk, hogy szét is szóródjunk, hogy a mi unokánk elmenjen tőlünk" /célzás a legújabb időkre, melyek a családokat szétszóródásra indították/. Kovács Samu és felesége kívánságát úgy fejezte ki a mesternek, hogy az építendő házban "legyen helye mindenkinek és mindennek" /a nagy család minden tagjának és a sok terménynek/. Két szobát kívántak /a mester tudta magától, hogy ezek közül az egyik, a nagyobb, a tiszta szoba lesz/, meg egy konyhát, nem kicsit, azután egy nagy kamrát, a kamra alatt pincével, valamint egy kis "mellékszobát", kis kamrát az élelmiszernek. A házat az ekkortájt nagygazda körökben divatozó sarkos