Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1967)
Történeti adatok - népi iratok - Boross Marietta: Mezőgazdasági munkásszerződések Nyugat-Dunántúlról
rinti munkák teljesítésére 26 kaszá3t> 26 marokszedőt,13 kötözőt, és ugyanannyi kötélverőt egy pallért, 2 szakácsnőt, 1 favágót és 2 vízhordót vagyis összesen 84 olyan erős erőteljes munkást felfogadni kik az összes szerződés szerinti munkákat az uradalom megelégedésére végre tudják hajtani, annál is inkább, mert az uradalom ellenkező esetben jogosítva van a vállalkozó költségére más megfelelő munkást állitani. 9. 42 aratandó területet páronként tizenhárom katasztrális hold amit a munkások legfeljebb 15 aratási munkanap alatt,/tehát esős és aratásra alkalmatlan napok úgyszintén ünnep napok nem számítanak/, learatni alacsony tarló visszahagyásával, a learatott gabonát egyenes sorokba képelni tartoznak és arra vigyázni, hogy a kepélés előtti összehordásnál a kalász a földet ne súrolja. A tavasziakhoz szükséges kötelet,az aratók az uradalom által befuvarozott rozskévékből a kalászok előzetes ki verése után aratásra alkalmatlan időben és szükség esetén ünnepnapon is tartoznak elkészíteni. Ha az uradalom az aratás tartama alatt a Jómunkásoknál tapasztalható igyekezetet nem látja megnyilvánulni, ugy az uradalom saját cselédségével is arattathat, mely esetben a kereset a le nem aratott terület arányában csökken. Ezzel ellentétben ha szorgalmasan dolgoznak és a körülmények teszik szükségessé a kisegítést, ugy a kikötött munkadíj j hiánytalanul jár, tartoznak azonban a munkások az uradalom kisegítésért egyenlő munkaidejű napszámot, akár a tavaszi havidíjjbői leszámolva, vagy pedig ősszel leszolgálva teljesíteni. Az uradalom aratógéppel is arattathat, melyért ha az ily módon learatott gabona felkötését és kepélését az aratók végzik, csak hasonló területről takarmányfélét tartoznak lekaszálni díjjmentesen, míg ha az uradalom azt Í3 maga látja el, vagy maga erejével is arattat, ugy ezért elsősorban kaszálás teljesítendő és ingyenes szárítás és behordás kötelezettségével együtt. Ezen kisegítésért napszámos munka csak akkor teljesítendő és csak akkor van helye a nap-