Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 9. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1964)

Sárosi Bálint: Népi hangszerek

módon, ahogy fütyülés közben tesszük/ mélyíteni lehet. A mélyítés tiszta kvartig /&* alaphangig/ lehetséges. A hangterjedelem, d" alaphanghoz viszonyítva, két oktáv. A d"-nél mélyebbről induló hangsoroknak a 2. oktávhangját - pl. a eis" alapról induló hangsor eis" "-ét természetes fogással /az alaphang 3. félhangjaként/ nem lehet megszólaltatni. Az ujjrend ugyanaz, mint a közönséges hatlyukú furulyán. A megszólaltatás módjától eltekintve, azonos a játéktechnika is. A szélfurulya hangja valamivel élesebb a közönséges dugós furulyáénál. IV. B hangszerhez kapcsolódó különleges repertoár nincs. Játékosa főleg régi székely népdalok dallamait játszotta rajta. 7. Fái Antal elbeszélése szerint legénykorában a bukovinai Hadikfalván ez volt a közkedvelt furulyáiéle hangszer, "dugós furulyával" senkisem játszott. A falubeli paraszt bandában is szerepelt a szélfurulya - 2 hegedű és egy gardon mellettó*t is hívták hangszerével a "mozsikások" közé, de - amint mondja -: "Apám gazdaember vót, az Isten nyugossza meg,s aszóagya, ne légy mozsikás. Te munkás /vagyis tisztességes munkát végző/ ember vagy, munkás ember ne legyen mozsikás." Egyébként ugylátszik, hogy a félhívatásos parasztzenészek nemcsak a hagyományból éltek, hanem igyekeztek haladni a korral is. Fái Antal szerint Szerétre /Sírét/ és Bádócra /Eadaufi/ jártak tanulni. A tanítómesterek többségben németek voltak. Mostani hazájában, a tolnamegyei Tevelen, már csak egyedül furulyázgatott - főleg olyankor, araikor két tehenét a tarlón legeltette. A teveliek szívesen hallgatták játékát; a fiatalok közül néhányan meg is próbálkoztak azzal, hogy hangszerén megtanuljanak, de próbálkozásuk nem járt kellő eredménnyel. Hogy miért furulyázott ilyen öreg korában is? "Akkor még pipáltam, tudja,-s hogy ne fogyasszak sok dohánt, hát vettem elé a furulyát..."